Bővít az Opel: 1000 új munkahely Szentgotthárdon

opel

Orbán Viktor elmondta: a kormány október közepén dönt arról, hogy milyen támogatást nyújt az autóipari cég beruházásához. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében arról tájékoztatott, hogy a fejlesztés 7,5 milliárd forintos állami támogatással valósul meg. A miniszterelnök jelezte: úgy kalkulálnak, hogy az állami támogatás nemzetgazdasági szinten négy éven belül megtérül.

A kormányfő emlékeztetett: a kormány célja, hogy 10 év alatt egymillió hazai munkahely jöjjön létre, és ebben a folyamatban nagyra értékelik az Opel döntését, amely már 20 évvel ezelőtt is az elsők között hozta Magyarországra gépberuházását.

Orbán Viktor kitért arra, hogy az Opel beruházása a beszállítói hátteret tekintve további 2.500-3.000 munkahelyet teremt.

Reinald Hoben a sajtótájékoztatón hangoztatta: a szentgotthárdi gyár éles versenyben nyerte el a beruházás lehetőségét, a döntésben nagy szerepe volt a Magyarországon található kvalifikált és motivált munkaerőnek. Az elnök méltatta azt a helyi és országos szintű politikai támogatást, amelyben a befektetőnek magyarországi megtelepedése óta része van.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a mostani beruházás a szentgotthárdi gyárat a világ vezető motorgyártói közé emeli. A most tervezett 500 millió euróval az Opel megduplázza eddigi magyarországi befektetéseit.

A tervek szerint a bővítés eredményeként három úgy motorcsalád gyártása kezdődik meg Szentgotthárdon. Ezzel a gyár kapacitása évi 500 ezer darabra nő a jelenlegi 460 ezerről. A bővítés eredményeként a termelés 2012-ben indul el, a teljes kapacitást 2015-re éri el.

Forrás: Privátbankár.hu
www.privatbankar.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *