Eljött a kkv-k ideje

ok

A gazdasági helyzet normalizálódásának első jelei a válság kitörése óta óvatos befektetőket arra ösztönözték, hogy a kedvező piaci pozíciókat kihasználva növeljék befolyásukat Európában elsősorban a fogyasztási javak, az energetika, a vegyipar, a technológia és pénzügyi szektorban. “Magyarországon három szegmensben tapasztalható élénk M&A aktivitás az élelmiszer- és takarmány-feldolgozó, az FMCG, valamint az energia szektorban. Az első kettőre inkább a kisebb, 5 millió euró alatti, illetve 10-20 millió eurós tranzakciók és a pénzügyi befektetők jellemzőek, míg az energia szektorban inkább a stratégiai befektetők készítettek elő nagyobb projekteket” – tette hozzá Posztl András.

Magyarországon, ahogy egész Európában is főleg a BRIC-országokbeli befektetők aktívak, akik kevésbé szenvedték meg a válságot. Ezek a vállalkozások a magyar cégeket reális célpontnak tekintik, és a hazai piacon szerzett tapasztalatokat felhasználva terveznek továbblépni a többi régióbeli országba.

A magyar befektetők körében a médiapiacon és az élelmiszeriparban tapasztalható mozgás, de határozott az érdeklődés az online alapon működő vállalkozások iránt is. Várható még némi átrendeződés a hazai tulajdonban lévő autóipari beszállítói körben is, ahogy a Mercedes-Benz beruházása a végéhez közeledik.

“A hazai vállalkozások számára az egyik lehetőséget a Jeremie program elindulása jelenti, de sokat nyom a latba a kkv szektor megerősítése kapcsán kinyilvánított határozott kormányzati szándék is” – hangsúlyozta Posztl András. A magyar kis- és középvállalkozásokat támogató gazdaságpolitika jelentősen hozzájárulhat ezen vállalkozói kör sikeréhez, ami lehetővé teszi kezdetben a pénzügyi befektetők aktívabb bevonását, majd alkalmassá teszi őket nagyobb tőke bevonására a private equity befektetők köréből – derül ki a közleményből.

Forrás: Privátbankár.hu
www.privatbankar.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *