A lehető legmagasabb lesz az e-útdíj

  • Facebook
  • Twitter
  • del.icio.us
  • Netvibes
  • Live

Az eddiginél keményebb álláspontot alakítottak ki a kabinet e-útdíj-tervei kapcsán a fuvarozók, írja a Napi Gazdaság. Miután az eddigi információk alapján a maximális tarifával indul a rendszer, a fuvarozók az általuk szorgalmazott versenyképességi csomag minden elemének egyidejű bevezetését kérik a kormánytól – tájékoztatta a lapot Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára a szervezet rendkívüli elnökségi ülése után.

A szakember azt mondta: nem értik, miként jöttek ki a kormányhatározatban szereplő tarifák, ezért sürgetik, hogy a kabinet tárja fel, hogyan kalkulált. Erre azért is szükség volna, mert az MKFE számításai szerint az ismertetett díjak magasabbak, mint ami az Eurovignette-irányelv alapján kivethető volna. Árulkodó lehet, hogy a kormány egyeztetné a tarifákat az Európai Bizottsággal.

Egy hete derült ki

A múlt héten adott ki egy olyan tájékoztatást a fejlesztési minisztérium a jövőre bevezetni tervezett útdíjról, amiből kiderült: érdemben változtak az e-útdíj bevezetésének tervezett finanszírozási megoldása és díjtételei is a korábban tervezetthez képest. Az új rendszerben kizárólag a tehergépkocsik fizetnek a megtett távolsággal arányos díjat az autópályákon, autóutakon és egyes főútszakaszokon, összesen 6318 kilométeren. A 3,5 tonna feletti járművek számára az M0-ás körgyűrű és az azon belüli gyorsforgalmi szakaszok, valamint az M31 kivételével a teljes gyorsforgalmi hálózat díjköteles lesz. A személygépkocsik és autóbuszok a jelenleg is működő e-matricás rendszerben maradnak.

A kormányhatározat szerint a kéttengelyes J2 járműkategóriában a gyorsforgalmi úton 39,29 forintot, főutakon 16,72 forintot kell majd fizetni kilométerenként. A háromtengelyes J3 kategóriás járműveknél a gyorsforgalmi utakon 55,14 forint, főutakon 28,94 forint lesz a tarifa, míg a négy- és többtengelyes tehergépjárművekre a gyorsforgalmi úton 85,35 forintot, főutakon 53,23 forintot határoztak meg. A jövő évi büdzsé (a második félévtől) 75 milliárd forintos többletbevétellel számol az e-útdíjból. A legmagasabb tarifa nagyobb az NFM által előzetesen közölt 70-80 forintos díjnál, holott a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete korábban jelezte: számításaik szerint az Eurovignette-irányelv alapján 75 forint/km lehetne a plafon.

Pofon a fuvarozóknak

Az MKFE szerint az útdíjrendszer bevezetése azonnali 30 százalékos fuvardíj-növekedést okozna, amit nem lehet rögtön továbbhárítani a megbízók felé. Álláspontjuk szerint a helyzet kezelése érdekében a díjrendszer fokozatos bevezetésére is szükség van – ez a fokozatosság a díjakat, a fizetős utakat és a díjfizetésre kötelezett járművek körét egyaránt érintheti.

A javaslatok egyik fő pillérét az adójellegű kompenzációk jelentik. Ennek keretében az MKFE részben azt szorgalmazza, hogy a fuvarozókat terhelő adókat az uniós minimumra csökkentsék, a tehergépjárművek átírási illetékét szüntessék meg, az útdíj pedig legyen levonható az iparűzési adó alapjából. Azt is javasolják, hogy állami kamattámogatással hozzanak létre egy speciális forgóeszközhitel-konstrukciót. Erre azért volna szükség, mert míg a fuvardíjat 60-120 nap elteltével kapja meg a vállalkozó, addig az útdíjat előre vagy 15 napon belül be kell fizetnie.

Szintén a finanszírozás kérdéséhez tartozik, hogy az NGM még augusztusban arról tájékoztatta az MKFE-t, hogy támogathatónak tartja a kereskedelmi gázolaj utáni adó-visszatérítés havi visszaigénylésének bevezetését, 2013. január 1-jétől. A szaktárca annak sem látja akadályát, hogy a számlán külön soron tüntethessék fel a vállalkozások az útdíjat.

Az útdíjbevételek felhasználása terén a fuvarozók azt szeretnék elérni, hogy állami önerővel, uniós pályázati pénzekből kamionparkoló-hálózat épüljön ki. Ennek szükségességét jelzi, hogy az idén már három olyan halálos baleset történt Magyarországon, amely arra volt visszavezethető, hogy a sofőr – hely hiányában – nem a kamionparkolóban töltötte a kötelező pihenőidejét.

Forrás: Index.hu
www.index.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *