Az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta a karbon-szegény gazdaságra történő átállást tárgyaló Energia Útiterv 2050 (Energy Roadmap 2050) nevű dokumentumát. Az Útiterv több különböző forgatókönyvet mutat be, amelyekkel elérhetők a 2050-re kitűzött környezetvédelmi célok, de kérdéses, hogy mennyiben segíti az energiapiac szereplőit az előttük álló beruházási döntések meghozatalában.

A dokumentum háttere, hogy az Európai Unió, és így tagországai célkitűzésként határozták meg, hogy 2050-re az 1990-es szintekhez képest 80-95%-os csökkentik üvegházhatásúgáz-kibocsátásukat. A most kiadott dokumentum az e cél teljesítéséhez szükséges feltételeket vizsgálja meg, illetve vázolja a különböző megvalósulási lehetőségeket. A dokumentum készítői elismerik,hogy ilyen hosszú időtávon nem lehetséges a gazdasági, technológiai környezet változását, annak hatásait előrejelezni, így az útiterv nem is egy kész választ fogalmaz meg a Közösség számára, hanem azokat a lehetőségeket vázolja, amelyek mellett a kitűzött kibocsátás-csökkentési célok teljesíthetővé válnak.

A karbonszegény gazdaság kialakítása a kibocsátás-csökkentésen, és ezzel a klímavédelmi erőfeszítéseken túl érdemben képes erősíteni a fosszilis energiahordozókban (főként olajban és földgázban) szegény Európai Unió ellátásbiztonságán, valamint segíti az energiahordozók áringadozásából fakadó kockázatoknak való kitettség csökkentését.

A Közösség által 2020-ra vállalat kibocsátás-csökkentési vállalások (-20%) habár ambiciózusak, a 2050-re kitűzött cél eléréséhez csak igen mérsékelten képesek hozzájárulni, ugyanis a “2020-as politikák” eredményeként/folytatásaként az évszád közepére mindössze az elvárt felét, kb. 40%-os csökkenést lehet elérni. Pontosan ezért van szükség arra, hogy az Európai Unió még aktívabban foglalkozzon a kérdéssel, mert az előttünk lévő évtizedben az energiaipar tekintetében egy jelentős beruházási ciklushoz értünk el, és a most választott technológiák és eljárások nagymértékben befolyásolják majd a 2050-es célok teljesülését. A 30-40 éves működésre tervezett energetikai beruházások esetében ezért nagyon fontos, hogy már most a megfelelő technológiák kerüljenek kiválasztásra a beruházások során, hogy el lehessen kerülni a beruházások beragadását. Pédául könnyen előfordulhat, hogy egy rossz (karbonintenzív) technológia választás eredményeként az eredetileg 40 éves működésre tervezett erőművet 20 év után be kell záratni, és az az így kieső kapacitást egy új, “tiszta” beruházással kell pótolni.

A különböző forgatókönyvekből kiolvasható közös konklúziók a következők:

A dekarbonizáció lehetséges

A tanulmány szerint az európai energiaellátó rendszer széndioxid-kibocsátásának jelentős mérséklése kivitelezhető, és nem is kerül lényegesen többe, mint amelyet a mostani politikai elképzelések vetítenek előre. A felmérés szerint a teljes energetikai költség (beleértve az üzemanyagokat, áramot, tőkeköltséget, berendezéseket, energihatékonyságot javító eszközöket stb.) 2005-ben a teljes európai GDP 10,5%-át tették ki, ami a jelenlegi politikai elképzelésem megvalósulása estén (JPK-szcenárió) 2050-re 14,6%-ra nő majd. A dekarbonizációs célok teljesülése ennél alig jelentene magasabb költséget, azonban további hozadékként kb. 35-45%-ra csökkentené a Közösség kitettségét a fosszilis energiahordozók árváltozásától, szemben a jelenlegi politikáktól várható 58%-os függőségi szinttől.

Magasabb beruházási, alacsonyabb működési költség

Az összes dekarbonizációs forgatókönyv szerint érdemi változás áll majd be az energiatermelés jelenlegi költségszerkezetében, amelyeket ma inkább a magas üzemanyag- és működési költségek jellemeznek. A jövőben magasabb beruházási költség és alacsonyabb üzemanyagköltség jellemezi majd az energiaszektor: az átlagos beruházási költség rendszerszinten egyértelműen növekszik. Az összes karbonszegény forgatókönyv szerint a jelenlegihez képest 2050-re jelentősen alacsonyabb lesz a tüzelőanyagok importjára fordított költség. A hálózati infrastruktúra fejlesztésre 2011 és 2050 között 1,5-2,2 ezer milliárd eurót kell majd költeni (az érték a megújulók részarányának emelkedésével növekszik).

Az elektromos áram növekvő szerepe

A 2050-es kibocsátási célok teljesülése esetén jelentősen emelkednie kell az elektromos áram arányának a teljes energiafelhasználáson belül. A különböző forgatókönyvek az arány duplázódását vetítik előre, ami így elérheti a 36-39%-os mértéket is. A személygépjárművek esetében 65%-os villamosítási aránnyal számol a dokumentum. Az áramfelhasználás még a Magas Energiahatékonyság szcenárió esetében is emelkedik, amelynek egyenes következménye, hogy az áramtermelést 2050-re majdnem teljes egészében karbonszegény alapon kell majd biztosítani. A korábban tárgyaltakból következik, hogy ezen célszámok teljesítéséhez már most el kell kezdeni az alkalmazkodást az áramtermelési szektor terén, és minimalizálni kell a karbonintenzív áramtermelési eljárások beépülését az előttünk álló évtizedekben.

Nem csak az áram termelése, hanem 2030-ig annak ára is növekszik

A legtöbb forgatókönyv alapján 2030-ig az áramtermelés költségei növekedni fognak, fontos azonban látni, hogy ez az emelkedő ártrend a referencia forgatókönyv alapján is fennáll, ugyanis a következő 20 év során mindenképpen pótolni kell a jelenleg üzemelő elöregedett erőművi infrastruktúrát. A Magas megújuló részaránnyal számoló forgatókönyv szerint, amely a teljes áramfogyasztáson belül 97% megújuló részarányt irányoz elő, a termelés költségei 2030-at követően is növekednek, de már lassuló ütemben. A legalacsonyabb árszinteket a Magas energiahatékonyság és a Technológiailag diverzifikált ellátás forgatókönyvek szolgáltatják, amelyek szintén 60-65%-os megújuló részaránnyal terveznek az áramtermelésen belül a jelenlegi 20%-os szinthez képest. Az imént vázoltak alapján értelemszerűen növekedni fognak a háztartások kiadásai is, illetve az energiafogyasztáshoz köthető költségek a háztartások kiadásain belül.

A megújuló erőforrásoknak nem csak az áramtermelésen belül, hanem más szektorokban is jelentős súlyt kell kapniuk. A teljes energiafogyasztáson belül a dokumentum min. 55 %-os megújuló részarányt céloz meg 2050-re, szembeni a jelenlegi 10%-kal.

Nem elég a tiszta termelés, takarékoskodni is kell

A kitűzött kibocsátási célok teljesítésének egyik előfeltétele, hogy jelentős hatékonysági javulást kell elérni az energiaellátás terén. Tovább kell csökkenteni a tagországok gazdaságainak energiaintenzitását, az elvégzett modellszámítások alapján 2030-ra 16-20%-kal, 2050-re pedig 32-41%-kal csökkenteni az EU elsődleges energiafelhasználását a 2005-2006-os csúcshoz képest.

Széndioxid-leválasztás és -tárolás vagy nukleáris energia

Előbbi a hagyományos, fosszilis energiahordozókra épülő erőművi technológiák továbbélését jelentené, amely során az égés során keletkező szén-dioxidot leválasztják, majd kimerült földgázmezőkbe, illetve egyéb zárt geológia formációkban sajtolnák be, így akadályozván meg a ÜHG-gáz légkörbe jutását. A technológia még mindig gyerekcipőben jár, egyelőre nem látni pontosan, hogy mikorra érhet be. A nukleáris energia, amely Európában az első számú alacsony kibocsátású (low carbon) technológia szintén fontos szerepet tölt be a kibocsátási célok elérésében, főként a CCS-technológia csúszása és a Diverzifikált energiaellátáson belül jut magas részarány az atomerőművek számára a teljes elsődleges energia-felhasználáson belül (18%, 15%). Ez utóbbi forgatókönyvek egyébként a legalacsonyabb áramárakat is eredményezik a vizsgált szcenáriók között..

Centralizált vagy decentralizált energiatermelés?

Mindkettő. A megújulók elterjedésével egyre nagyobb szerephez jut majd az elosztott energiatermelés, állapítják meg az Útiterv készítői, azonban hangsúlyozzák, hogy az előttünk álló évtizedekben az energiaellátási rendszer továbbra is támaszkodik majd a nagyerőművekre. A főként nukleáris, földgáztüzelésű vagy – a CCS elterjedésével – szenes nagyerőművekhez köthető centralizált energiatermelési módnak főként az ellátásbiztonság fenntartásában lesz meghatározó szerepe, hiszen a megújulók többsége – a jelenleg ismert energiatárolási módszerek mellett – csak időszakos termelésre képes.

Merre van az arra?

Az Energia Útiterv 2050 mindenképpen kimagaslóan fontos dokumentum, kiváló összefoglalása a jelenlegi helyzetképnek, illetve az abból származtatható jövőképeknek, azonban kétséges, hogy mennyire képes betölteni azt a szerepet, amit megrendelője, az Európai Bizottság szánt neki, vagyis hogy egy jól látható jövőképet vázoljon fel az iparági szereplők számára, egyszerűsítve ezzel azok helyzetét a beruházási döntések meghozatala során. A tét óriási, hiszen az európai energetikai infrastruktúra valóban egy újabb jelentős beruházási ciklussal áll szemben a kiöregedő termelőegységek pótlásának szüksége okán, és mind a nagyerőművi, mind a hálózati szegmensben a befektetések a legritkább esetben számolnak 30 évnél rövidebb működési idővel. Tehát a ma meghozott beruházási döntések nagy valószínűséggel jelentős hatást fejtenek majd ki a 2050-ben elérendő célkitűzésekre, és a nem megfelelő ösztönző rendszer-iránymutatás az esetlegesen beragadt befektetésen keresztül az erőforrások pazarlásához, vagy célok elvétéséhez vezethet.

A befektetők bizonytalanságát tovább növeli, hogy az EU tagállamai továbbra sem tudtak még megegyezni a célkitűzések jogszabályba ültetéséről, tehát a tagállamokat jelenleg nem terheli kötelezettség a megfogalmazott 2050-es célszámokkal kapcsolatban.

Forrás: Portfolio.hu
www.portfolio.hu