Ketté fog szakadni a világ

Az OECD által közzétett friss jelentés szerint a világgazdaság egyes régióinak növekedése szét fog válni, főleg igaz ez az észak-amerikai és az európai piacra 2012 első felében, előbbi esetében a gazdasági kilábalás folytatódhat, viszont Európában a költségvetési kiigazítás azt jelenti, hogy átmenetileg recesszióba zuhan Európa. Az OECD vezető közgazdásza szerint nagyon komolyan kell venni a növekedési aggodalmakat az EU-ban, és mindent meg kell azért tenni, hogy a régió versenyképessége javuljon – írja a Wall Street Journal.

Az intézmény legfrissebb becslései szerint az amerikai növekedés jobb lesz a vártnál, éves szinten ebben a negyedévben 2,9 százalékos emelkedést láthatunk majd az amerikai gazdaságban, míg a következő negyedévben 2,8 százalékosat. A novemberi előrejelzéshez képest a Japán növekedési adatok is javulhatnak, az első negyedévben 3,4 százalék lehet a bővülés, míg a másodikban 1,4 százalékos.

Az OECD nem adott becslést az eurózónára vonatkoztatva viszont a három legnagyobb gazdaságot illetően (Németország, Franciaország, Olaszország) elmondták, hogy az első negyedévben 0,4 százalékos csökkenés várható, míg a második negyedévben 0,9 százalékos emelkedés.

Az intézmény vezető közgazdásza, Pier Carlo Padoan szerint a kilábalás szele Amerikát támogatja, miközben az euró övezet kevésbé tud ezzel a lehetőséggel élni, és mindössze apróbb lépésekkel tud távolodni a szakadék szélétől.

A vezető eurózóna országok nagyon megosztottak lesznek a közgazdász szerint, Olaszország gazdasági teljesítménye 2012 első két negyedévében csökkenni fog, Franciaország az első negyedévben csökkenést, míg a másodikban növekedést tud majd felmutatni. A németek mind a két negyedévben bővülni fognak, azonban alig látható mértékben.

Az OECD vezető közgazdásza szerint nagyon komolyan kell venni a növekedési aggodalmakat az EU-ban, és mindent meg kell azért tenni, hogy a régió versenyképessége javuljon.

Forrás: Index.hu
www.index.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *