A világ ötödik legnagyobb gazdasága lehetne az internet 2016-ra

Egy friss tanulmány szerint, ha az internet egy ország lenne, akkor 2016-ra a világ ötödik legnagyobb gazdaságává nőné ki magát 4200 milliárdos GDP-jével. Ezzel pedig még Németországot is megelőznék.

A Boston Consulting Group (BCG) elemzése szerint 2016-ig évi 10 százalékos növekedést fog produkálni az internet. Ezen belül is a fejlett piacokon 8, a fejlődő piacokon pedig ennek több mint duplájával, 18 százalékkal bővülhet az internet-gazdaság. Ez akármelyik másik hagyományos szektor teljesítményét magasan túlszárnyalja. Országokra levetítve is megvizsgálták: a leggyorsabb növekedést Argetínában és Indiában produkálja, évi 24, illetve 23 százalékkal. A fejlett piacokon pedig, mint Olaszország, vagy az Egyesült Királyság 12, 11 százalékkal nő évente.

A BCG szerint az internet gazdasági hatásait bizonyítja, hogy senki sem hagyhatja figyelmen kívül ma már az internetnek azon képességét, miszerint sokkal több értéket sokkal több fogyasztóhoz és polgárhoz sokkal szélesebb spektrumban tud eljuttatni, mint az ipari forradalom óta akármilyen gazdasági fejlesztés.

2010-ben az internetes gazdaság GDP-hez viszonyított aránya az Egyesült Királyságban volt a legmagasabb, őt követte Dél-Korea 7,3, és Kína 5,5 százalékkal – a három ország esetében a top 6 iparág közé került ez az ágazat. Amerikában a 4,7 százalékos GDP-részesedés ugyanannyi volt, mint amennyit a kormányzati szektor produkált az adott évben, és ezzel egyébként alig előzik meg a fejlett piacok átlagos 4,3 százalékos arányát.

A kis- és középvállalkozások számára is nagy érték

A felmérés szerint több országban – például Kínában, Németországban, Törökországban, vagy Franciaországban – azok a kis- és középvállalkozók, melyek már jó ideje élnek az internet kínálta lehetőségekkel az értékesítésük növekedési üteme 22 százalékponttal volt magasabb, mint azon a vállalatoké, melyeknek csak alacsony, vagy egyáltalán nincs internetes aktivitása. “Éppen ezért azok az országok, melyek arra ösztönzik a vállalkozókat, hogy nyissanak az internet világa felé, a versenyképességüket is javítani tudják” – mondta Paul Zwillenberg, a jelentés társszerzője, a BCG partnere.

Fogyasztókat is felmérték

Az interneten a fogyasztók szempontjából is jelentős, hiszen ahogy Zwillenberg nyilatkozta, az eredmények igazolták, mennyire beleivódott a mindennapi életbe a világháló használata. Ezzel kapcsolatban a felmérés során megbecsülték azt is, hogy az egyes fogyasztóknak mennyibe kerülne az internet nélküli élet évente. A G20-országokban ez átlagosan 1430 dollár (mai árfolyamon számolva 316 ezer forint), bár az érték országonként jelentős eltéréseket mutathat, hiszen míg Törökországban 323 dollár (71 ezer forint), Franciaországban 4453 dollár (1,44 millió forint) jött ki. Az összes G20-országban pedig a GDP 4,4 százalékába, vagyis 1900 milliárd dollárba (613 ezer milliárd forint) kerülne az internet nélküli élet a fogyasztók számára.

Forrás: Mfor.hu
www.mfor.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *