1000 új munkahelyet teremt Nyíregyházán a Lego

Újabb ezer munkahelyet teremt Nyíregyházán a dán Lego Group, amely mintegy nyolcvanmillió eurós zöldmezős beruházással saját telephelyet létesít, új gyártóbázissal, automatizált és hagyományos raktárral.

A világ második, egyben Európa legnagyobb játékgyártó cége mindehhez egyedi kormánydöntéssel odaítélt állami támogatást (EKD) kap, amelynek összegét, intenzitását mindaddig üzleti titokként kezeli, amíg véglegesen alá nem írják a megállapodást, illetve meg nem jelentetik a hivatalos közlönyben.

A dán cég – amely a kétezres évek közepe óta termel Magyarországon – már azóta gondolkodott a zöldmezős projektben, hogy 2008-ban visszavette a Flextronicstól a gyártást. Ugyanis a szezonális ingadozásokkal 1200-1300 dolgozót foglalkoztató nyíregyházi Lego Manufacturing Kft. csak bérli jelenlegi gyártótelepét, de a szerződés 2015-ben lejár.

A Lego szeretett volna Nyíregyházán maradni, ami most már biztosra vehető. Sőt, tényként lehet kezelni a gyártás és a profil bővítését is. Ráadásul a Világgazdaság információi szerint olyan ingatlant vesz meg a dán cég, amely szükség és igény esetén lehetővé tesz további terjeszkedést is. Az építkezés már jövő nyáron elkezdődik.

A tervezett ütemezés egy-két részletét a Supply Chain Monitor már megszellőztette: eszerint 2013-ban kezdi meg a Lego a csomagolóüzem felépítését, rá egy évre pedig a fröccsöntőét. 2015 szeptemberére pedig a teljes tevékenység átkerül az új, saját tulajdonú gyárba, ahol a gyártási kapacitást is 30 százalékkal növelni szándékozik a dán cég – olvasható a Világgazdaságban.

Forrás: Mfor.hu
www.mfor.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *