Nem lesz drámai a devizahiteles csomag

  • Facebook
  • Twitter
  • del.icio.us
  • Netvibes
  • Live

Magyarország nem tervez drámai lépéseket tenni a devizahitelesek megsegítésére – mondta Gyuris Dániel, a bankszövetség alelnöke a Bloombergnek.

A Magyar Bankszövetség alelnöke, Gyuris Dániel a Bloombergnek egy telefonos interjú során a devizahitelek kapcsán elmondta, hogy “nem várható széles körű, rövidtávú, kiforratlan javaslatok elfogadása, amelyek zűrzavart okozhatnának”. A kormánnyal folytatott egyeztetések során a nem fizető hitelekről volt szó, azonban a kormány nem jelezte, hogy minden deviza alapú hitelt forintra váltanának – írtja a portfolio.hu.

“A kormány lépéseket tervez tenni még 2013 első felében annak érdekében, hogy a vállalatok a devizahiteleiket forintra váltsák” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök március 12-én. A költségvetési megszorítások miatt nem volt lehetőség erre korábban – tette hozzá Orbán.

A kormány még nem jelezte ilyen irányú terveit a bankszövetségnek, ezért Gyuris Dániel szerint a nem fizető lakáshitelek megoldása “piaci alapú” lesz majd. Teljesen új eszközök bevetése a devizahitelesek megsegítésére nagy kockázatot jelentene a pénzügyi stabilitásra nézve, ezért a kormányzat valószínűleg nem kényszeríti a bankokat egy “kiszámíthatatlan útra”.

Korábban megírtuk, a bankok egy olyan tervet visznek a kormány elé, amivel egy részleges adósságelengedéssel ezeknek az adósoknak a tartozását – a tavalyról ismert forintosítást követően – az ingatlanfedezet értékének közelébe lehetne csökkenteni. Ezzel együttműködésre lehetne sarkallni őket.

Forrás: Index.hu
www.index.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *