Lejjebb izzadtuk az államadósságot

  • Facebook
  • Twitter
  • del.icio.us
  • Netvibes
  • Live

Tavaly decemberben 20 720 milliárd forint volt a központi költségvetés adóssága. Ez 67 milliárd forintos növekedést jelent a novemberi szinthez képest, viszont 235 milliárdos csökkenést 2011 decemberéhez viszonyítva.

Az egy százalék körüli csökkenés nem túl nagy, mégis látványos eredmény a korábbi évek állandó növekedéséhez képest. Ehhez persze (és a költségvetési hiánycél tartásához) negyedéves átlagokban érkező komoly megszorítócsomagokra volt szükség. Emiatt került a gazdaság recesszióba, és ragadt magasan a munkanélküliség. Ráadásul félő, hogy a már most körvonalazódó költségvetési elcsúszások miatt újabb csomag érkezhet tavasszal.

Az adósságcsökkenés részletei mögé nézve ellentétes folyamatok látszanak. Miközben ugyanis éves alapon az adósságunk devizarésze a 2011 decemberi 10 170 milliárd forintról 8327 milliárdra csökkent, a forinttartozás nagyot emelkedett: 10 362 milliárdról 12 042 milliárd forintra. Az arányok eltolódásának a hátterében az van, hogy tavaly a lejáró devizaadósságaink törlesztését is forint alapú állampapíreladásokból fedeztük. Bár ősszel több régiós országhoz hasonlóan mi is kimerészkedhettünk volna a nemzetközi kötvénypiacra egy kibocsátással, ez részben azért nem történt meg, mert az államadósság-kezelő célja, hogy az adósságon belül az árfolyamnak és a külső hatásoknak erősebben kitett devizarészt folyamatosan csökkentse.

A november-december közötti havi változás viszont az évessel pontosan ellentétes irányú. Miközben a devizaadósság közel 360 milliárd forinttal emelkedett, az adósság forintban kibocsátott része 244 milliárddal apadt. Ebben a forint gyengülése mellett az is közrejátszott, hogy az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) megkezdte a magas hozammal csábító prémium euró államkötvények értékesítését, amiből eddig egymilliárd eurónyit értékesített.

A decemberben közzétett 2013-as finanszírozási terv erre az évre 4-4,5 milliárd összegű nemzetközi tőkepiaci kibocsátással számol. Az, hogy a kibocsátás mikor és milyen devizanemben történik, a piaci helyzet határozza meg: minél kedvezőbb a külső környezet, annál nagyobb lehet az érdeklődés, ami az állam szempontjából alacsonyabb kamatfizetési kötelezettséget jelenthet. Az ÁKK korábban közölte, hogy bár a prémium kötvények iránti kereslet nagy (újabb sorozatot indított az ÁKK), ez nem fogja helyettesíteni a nemzetközi tőkepiaci értékesítést.

Az állam devizaéhsége nem véletlenül ilyen nagy. Az EU–IMF-fel kötött 2008-as megállapodás értelmében az alábbi ütemezésben kell törlesztenünk a nemzetközi szervezetek felé fennálló tartozásainkat.

Idén összesen 3652 millió euró törlesztési kötelezettségünk van az IMF felé, ami a jelenlegi forintárfolyamon 1066 milliárd forintos kiadást jelent (Ha a jegybankelnöki pozíció körül nem lenne akkora a politikai bizonytalanság, és az euró még mindig valahol a 280-as szinten lenne, akkor a törlesztési kötelezettségünk forintban most 44 milliárddal kevesebb lenne.)

Ha az ÁKK nem akarja a teljes 3,65 milliárd eurót forintkibocsátásokból fedezni (ezzel túl nagy kínálatot és hozamemelkedést generálva), akkor mindenképpen kell devizát szereznie.

Forrás: Index.hu
www.index.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *