Reménytelen helyzetben az építőipar

Idén márciusban az építőipari termelés 12,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, közölte a KSH. Az építőipar termelői árai az idei első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,1 százalékkal emelkedtek.

Márciusban az építőipari termelés volumene kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel kiigazítva is 12,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Szezonálisan kiigazítva a termelés az előző havinál 0,1 százalékkal magasabb volt. Az év első három hónapjában a termelés 11,2 százalékkal esett vissza 2011 azonos időszakához képest.

Márciusban mindkét építményfőcsoport termelése csökkent: az épületek építése 17,6 százalékkal, az egyéb építmények építése 5,3 százalékkal. Az épületek építésének csökkenését a lakásépítések visszaesése, illetve a kereskedelmi, iroda- és ipari épületeken végzett nagy értékű munkák hiánya okozta. Szezonálisan kiigazított indexek alapján az épületek építésének teljesítménye 2,6 százalékkal nagyobb volt a februárinál, míg az egyéb építményeké az előző havi szinten maradt.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése – ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza – jelentősen, 26,4 százalékkal esett vissza. Az egyéb építmények ágazat termelése ezzel szemben 12,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A növekedéshez a rendkívül alacsony bázis mellett az út- és vasútépítés alágazatba tartozó szervezetek termelésének csaknem 80 százalékos emelkedése játszott szerepet. Az építőipari termelés mintegy kétötödét adó speciális szaképítés ágazat termelése 14,1 százalékkal csökkent 2011 azonos időszakához képest.

A 2012 márciusában kötött új szerződések volumene 1,3 százalékkal volt kisebb az egy évvel ezelőttinél. Az épületek építésére kötött szerződések volumene 10,6 százalékkal csökkent, míg az egyéb építmények építésére kötötteké 6,8 százalékkal nőtt a 2011. márciusihoz viszonyítva.

Az építőipari vállalkozások március végi szerződésállományának volumene 16,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 31, az egyéb építményeké 6,8 százalékkal volt kisebb, mint 2011. március végén.

Az építőipar termelői árai az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,1 százalékkal emelkedtek. Az előző negyedévinél az építőipar árai 0,8 százalékkal voltak magasabbak.

Forrás: Index.hu
www.index.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *