Kibújtak a profik a menedékből – Részvényt és kötvényt vennének

Mozgásban

Igen jó hangulatban kezdték az évet a tőkepiacok, a fokozódó kockázati étvágy pedig nem kerülte el a hazai alapkezelőket sem. A decemberben még – a legbiztonságosabbnak tartott – pénzpiaci eszközök menedéke mögé bújó alapkezelők most újult erővel vetették magukat a részvény- és kötvénypiacokra – a portfólió-ajánlóhoz beküldött modell-portfóliók szerint. Bár a kormány és az IMF-EU páros közti megállapodás továbbra is komoly kockázatokat rejt, a jelenlegi hozamszintek mellett a megkérdezett alapkezelők többsége felülsúlyozta a hazai állampapírokat, leginkább a pénzpiaci eszközök terhére. A részvények között a tavaly leginkább alulteljesítő feltörekvő részvények lettek népszerűek, de a kedvező amerikai makroadatok és vállalati hírek hatására a fejlett részvényeket is felülsúlyozták a szakemberek, ajánlójukban.

Megnőtt a kockázati étvágy

Igen nehéz éven vannak túl a befektetők, és nem ígérkezik sokkal könnyebbnek az idei sem. Nem véletlen, hogy a legendák szerint az egyik legsúlyosabb kínai átoknak számított, hogy “élj érdekes időkben” – idézi az egyik alapkezelő. A 2011-es évet döntően az európai adósságválság, illetve az arra adott lassú politikai válaszok határozták meg, az alapkezelők várakozása szerint nem lesz ez másként idén sem. Miközben tavaly az amerikai részvénypiacok relatíve jól tartották magukat, az európai és feltörekvő részvények jelentősen veszítettek értékükből, részben azért, mert a befektetők az európai bankrendszer összeomlásától féltek. Ennek veszélye az ősszel beiktatott új EKB elnök intézkedéseivel csökkent.

Újult erővel kezdtek neki a tőkepiacok az új évnek. A legfőbb részvényindexek 3-6 százalékkal kerültek feljebb, a fellendülésből pedig a BUX sem maradt ki, több mint 4 százalékos emelkedésével. A jó hangulatot elsősorban az Európai Központi Bank (EKB) 3 éves banki hitelezési programjával (az európai pénznyomda kvázi beindításával), a várakozásoknál kedvezőbb amerikai makroadatokkal, és a hazai politikusok nemzetközi szervezetekkel szembeni enyhülő ellenállásával lehetett magyarázni. Kockázatok persze továbbra sem elhanyagolhatók, az elemzők többsége például recessziót vár jövőre Európában, Görögország csődje továbbra is terítéken van, a kínai gazdasági lassulás mértéke még mindig kérdéses, miközben a hazai fronton a befektetők feszülten várják, lesz-e megegyezés a kormány és az EU-IMF páros között.

A pozitív év eleji hangulat meg is hozta a hazai alapkezelők kockázati étvágyát, akik nagy mértékben csökkentették biztonságos eszközök súlyát, növelve a kockázatosabb eszközök (részvények, kötvények) részarányát portfóliójukban. Decemberben még éppen fordítva állt a helyzet, az idei évvel kapcsolatos bizonytalanságok miatt a megkérdezett hazai alapkezelők akkor látványosan növelték pénzpiaci eszközeik arányát, a felmérés bő egy éves történetében korábban nem tapasztal szintre. A hangulat radikális változását mutatja, hogy a leglikvidebb és legbiztonságosabbnak számító pénzpiaci alapok részarányát összesen 23,5 százalékra csökkentették, amire utoljára egy éve volt példa.

Ilyen hozamok mellett már kellenek a magyar kötvények

Bár a pénzpiaci eszközök továbbra is a legnagyobb eszközkategóriát adják az alapkezelők összesített modell-portfóliójában, a hazai kötvények 20 százalékot meghaladó súlyukkal már szinte beérték őket. Miközben ugyanis a pénzpiaci eszközök súlya egy hónap alatt több mint 13 százalékponttal csökkent, a hazai kötvényeké 5,5 százalékponttal nőtt. A hazai kötvények népszerűségéhez nagyban hozzájárult a kormány békülékeny fordulata a nemzetközi szervezetekkel folytatott tárgyalások kapcsán, noha a megállapodás hiánya továbbra is komoly kockázatokat jelent. A 9-10 százalék körüli hozamok azonban már kedvező lehetőségeket kínálnak, különösen, hogy a világ legnagyobb kötvényalapját kezelő PIMCO neve is potenciális érdeklődőként merült fel. A külföldi kötvények közül több alapkezelő is a magas készpénzellátottsággal rendelkező vállalati kötvények felülsúlyozását ajánlotta.

A jó hangulatú évkezdet, a kedvező amerikai makroadatok, az EKB bújtatott likviditásbővítő programja egyaránt meghozta a kockázati étvágyat, ami főként a részvények arányának növekedésében öltött testet a modell-portfóliókban. Összességében a részvények aránya 9,5 százalékponttal nőtt, ezek közül a legnagyobb mértékben a tavaly több mint 20 százalékos esésével komolyan alulteljesítő feltörekvő piacok, illetve a fejlett piacok súlya nőtt. A feltörekvő piacokon kockázatot jelent a kínai gazdaság lassulása, ugyanakkor az enyhébb inflációs nyomás miatt lazább jegybanki politika várható a térségben. Az európai részvények közül a bankrészvények tűnnek vonzónak, míg az amerikai papírok a kedvező vállalati- és makroadatok miatt szárnyalhatnak – írják egyes alapkezelők.

A hazai kötvények és részvények aránya az összesített modell-portfólióban az elmúlt egy évben hullámzások közepette ugyan, de folyamatosan emelkedett. Különösen novemberben ugrott meg a hazai eszközök portfólióba javasolt aránya, amikor a leminősítési félelmek közepette felmerült az IMF visszahívása. Decemberben az alapkezelők menedékbe menekülésével a hazai eszközök alulsúlyozását ajánlották, a mostani javuló hangulatnak köszönhetően azonban ismét jelentősen növelnék a hazai értékpapírok arányát, különösen a kötvényekét. A hazai papírok értékeltség szempontjából ugyanis igen vonzók, az EU-IMF hiteltárgyalások kimenetele azonban komoly kockázatot jelent a piacok számára.

Túl a mélyponton az ingatlanpiac?

A kockázatvállalási hajlandóság javulása nem csak a részvényeknek, de a nyersanyagoknak is kedvez, így voltak olyan alapkezelők, akik a részvények mellett a nyersanyagokat is felülsúlyozták. Mások viszont az óvatosság jegyében (különösképp, mivel úgy tűnik ismét a dollár lett a legfőbb menekülő eszköz) alulsúlyozták a nyersanyagokat, így összességében változatlan, 4,8 százalékos maradt az árupiaci termékek súlya az összesített modell-portfólióban. Enyhén nőtt viszont az ingatlanok súlya, bár arányuk így is jelentéktelen, 0,73 százalék. Volt olyan alapkezelő, amely ajánlójában arra hívta fel a figyelmet, hogy az ingatlanpiac már kezd túllendülni a mélypontján.

A magas volatilitás mellett oldalazó, esetleg lefelé tendáló piaci környezet alapvetően kedvez az abszolút hozamú stratégiának, amely a portfólió menedzser döntései szerint képes rugalmasan válaszolni a piaci kihívásokra. A stratégiában ugyanakkor komoly kockázatot rejt a portfólió menedzser maga, hiszen a folyamatok téves értelmezése gyenge eredményhez vezethet. Tavaly a hedge fundok például igen nehezen birkóztak meg az ingadozó piacokkal, miközben a hazai abszolút hozamú alapok relatíve jól teljesítettek. Bár az alapkezelők jövőre is hasonló évre számítanak, a hedge fund stratégiák súlyát csökkentették, így jelenleg pont akkora arányban helyeznének pénzt abszolút hozamú eszközökbe, mint hazai részvényekbe.

Forrás: Portfolio.hu
www.portfolio.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *