Visszavásárolná az állam az oroszok Mol-pakettjét

mol

Magyarország és Oroszország megnyugtató megoldásra törekszik a lehető legrövidebb időn belül – fűzte hozzá az NFM.

A Reuters emlékeztet arra, hogy a Surgutneftegaz  az osztrák OMV-től vásárolta meg  a Mol részvényeit tavaly 1,4 milliárd euróért. A Mol barátságtalan felvásárlásnak minősítette a Surgutneftegaz befektetését, az orosz olajtársaság azóta sem vehetett részt a  Mol közgyűlésein és a magyar cég nem fizetett osztalékot az elmúlt két évben.

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a Reutersnek adott júniusi nyilatkozatában már jelezte, hogy kívánatos lenne magyar kezekben tudni a Mol részvényeit, de elhárította a kérdést, vajon közvetlenül az állam vásárolná-e vissza a részvénycsomagot.

Magyar piaci elemzők szerint rövid távon kedvezően hatna a Mol részvények árfolyamára, ha Magyarország visszavásárolnál a Surgutneftegaz Mol-pakettjét. Az viszont nem világos, hogy a költségvetés, amelynek a közösségi közlekedési vállalatok megmentését is meg kell oldania, hogyan teremthetné elő a Mol-részvények visszavásárláshoz szükséges összeget. “A jelenlegi helyzetben meglehetősen kétséges, hogy a piacok örömmel fogadnák az államadósság növekedését” idézte a brit hírügynökség egy elemző véleményét.

A jelenlegi árfolyamon a Surgutneftegaz kezében lévő részvénypakett értéke 500 milliárd forintra tehető és a vásárláskor Magyarországnak még némi felárat is kellene fizetnie, figyelmeztetett a Reuters által idézett tőzsdei elemző.

Forrás: Privátbankár.hu
www.privatbankar.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *