Az építőipart a NAV is húzza

Tavaly havonta átlagosan 340 építőipari céggel szemben indult végelszámolás, az elmúlt három hónapban viszont már havonta 590 vállalkozás jutott erre a sorsra. A felszámolásoknál még nem ilyen drámai a helyzet, de a végelszámolások 73 százalékos növekedése újabb problémákat vetít előre az ágazatban, közölte Tóth Tamás, az Opten céginformációs szolgáltató ügyvezető igazgatója.

A cég közleménye szerint akár a frissen közzétett felszámolásokat, akár a végelszámolásokat tekintjük, 2012 májusát az építőiparban minden idők legrosszabb hónapjai közé kell sorolni. Felszámolásból a valaha volt harmadik legtöbb, 418 indult el ebben a hónapban, ennél többet csak tavaly júniusban és novemberben regisztráltak. Végelszámolásból 619-et kezdeményeztek, aminél többet csak idén márciusban mutatott a hivatalos statisztika.

A végelszámolások drasztikus növekedését egyértelműen a NAV határozott fellépése indokolja, mondja a cégjogi szakértő. „Egyre több cég adószámát függesztik fel, és ez általában a vég kezdetét jelenti számukra” – mondja Tóth Tamás. Az ok rendszerint a pénzügyi beszámoló leadásának elmulasztása, illetve az, hogy a vállalkozás nem érhető el a székhelyén. Az utóbbi időben a hivatal komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy ily módon is tisztítsa a cégvilágot.

Az építőipar egyébként is a magyar gazdaságnak tartósan az egyik legrosszabbul teljesítő ágazata. A KSH adatai szerint áprilisban az építőipari termelés értéke 4,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, az első négy hónapban összességében 10 százalékos a visszaesés a már egyébként is elég rossz előző évihez képest. A hóvégi szerződésállomány értéke szintén elmaradást mutat, így a következő hónapokban további visszaesés várható.

Idén, az összes céget tekintve eddig több mint 11 ezer társaság adószámának felfüggesztését tették közzé. Ezeket a cégeket idővel kényszervégelszámolják vagy törlik a hatóságok. A NAV által indított kényszer-végelszámolások többsége később felszámolásba fordul, így a felszámolások számának alakulására is hatással van a hatósági fellépés. Az idei évben a jogszabályváltozások következtében várhatóan előtérbe kerülnek a kényszertörlési eljárások, melyek során cégbírósági hatáskörben kerülhet sor cégek törlésére.

Az Opten igazgatója szerint jól látható, hogy az adószám felfüggesztését követő kényszer-végelszámolás, sőt kényszertörlés egyre több céget ér el az építőiparban is. „Bár a NAV aktivitása valamennyi cégre kiterjed, az építőipar ismert nehézségei miatt sok tekintetben még veszélyeztetettebbek az ágazatban tevékenykedők” – mondja Tóth Tamás. Ráadásul az építőipari kibocsátás visszaesése az egyik legnagyobb az összes ágazat közül, így itt nagyobb a bajba jutó és végelszámolásba, végül felszámolásba vezetett cégek aránya is.

Forrás: Index.hu
www.index.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *