Kiugróan magas a munkanélküliség a fiatalok körében

A fiatalok munkanélküliségi rátája világszerte kiugróan magas marad az idén is,  legalább 2016-ig nem várható csökkenés, közölte a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) a “Globális foglalkoztatási trendek a fiatalok körében 2012”  című jelentésében.

Az ILO hangsúlyozza: az előrejelzések szerint a fiatalok körében a globális munkaerő 12,7 százaléka lesz munkanélküli ebben az évben, ami nem jelent változást a válság 2009-es csúcsához képest, illetve kissé magasabb 2011 12,6 százalékához képest. Ez az arány a munkaügyi szervezet szerint még magasabb lenne, ha beszámítanák azokat is, akik a helyzet kilátástalansága miatt feladják, vagy későbbre halasztják az álláskeresést. Az így kiigazított ráta szerint a fiatalok körében a globális munkanélküliség 2011-ben 13,6 százalék volt. A számadatok szerint 75 millió 15 és 24 év közötti munkanélküli fiatal lesz 2012-ben, ami csaknem 4 milliós növekedést jelent 2007 óta.

A munkanélküliségi rátákra várhatóan további negatív hatást gyakorol majd azoknak a fiataloknak a megjelenése a munkaerő-piacon, akik a korlátozott munkalehetőségek miatt hosszabb ideig maradtak az oktatási rendszerben. “Le lehet győzni a fiatalok munkanélkülisége okozta válságot, de csak akkor, ha a munkahelyteremtés a fiatalok számára a politikai döntéshozatalban elsődleges prioritássá válik, és jelentősen nő a beruházások száma a magánszektorban” – idézi a közlemény José Manuel Salazar-Xirinachs-ot, az ILO Foglalkoztatási Szektorának igazgatóját.

Szerinte ez olyan lépéseket jelent, mint adókedvezmények és más ösztönzők felajánlása a fiatalokat foglalkoztató vállalkozásoknak, a fiatalok képzettsége és a munkaerő-piaci kereslet között fennálló eltérések csökkentése, valamint olyan vállalkozói programok, amelyek segítik a készségek fejlesztését.

A régiók összehasonlításából kiderül, hogy a FÁK országokban, valamint Közép- és Délkelet-Európában 2011-ben kis mértékben, 17,6 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta a fiatalok körében. A fejlett gazdaságokkal ellentétben úgy tűnik, a gazdasági válságnak miatt nőtt a fiatalok munkaerő-piaci részvételének aránya, aminek a hátterében – legalábbis részben – valószínűleg a szegénység áll. Észak-Afrikában 5 százalékponttal nőtt a fiatalok munkanélkülisége az arab tavaszt követően, így 27,9 százalékuk volt munkanélküli 2011-ben. A Közel-Keleten ez az arány 26,5 százalék. Latin-Amerikában és a Karibi térségben a fiatalok körében a munkanélküliségi ráta hirtelen megnőtt a gazdasági válság alatt, és a 2008-as 13,7 százalékról 2009-re 15,6 százalékra emelkedett. 2011-ben 14,3 százalékra csökkent, de középtávon nem várható további javulás. Fekete-Afrikában 2005 óta nagyjából változatlan a ráta, amely 2011-ben 11, 5 százalék volt. Délkelet-Ázsiában és a Csendes-óceáni térségben a ráta 2011-ben 13,5 százalék volt, amely 0,7 százalékponttal alacsonyabb a 2008-as szintnél. Még Kelet-Ázsiában is – amely talán a gazdasági szempontból legdinamikusabb régió – a fiatalok körében mért munkanélküliségi ráta 2,8-szerese a felnőttek közötti aránynak.

A jelentésből kiderül az is, hogy a fejlett gazdaságokban a fiatalokat egyre gyakrabban alkalmazzák ideiglenes állásokban és részmunkaidőben, míg a fejlődő országokban sokan fizetés nélkül végzik a munkájukat, amikor az informálisan működő családi vállalkozásokban vagy gazdaságokban segítenek. A kedden publikált jelentést május 23-án és 24-én a globális ifjúsági foglalkoztatási fórum előtt is tárgyalják, ahol száz, a fiatalok méltányos foglalkoztatásának előmozdításán dolgozó fiatal találkozik. A kérdés emellett kiemelten szerepel az ILO júniusi éves Nemzetközi Munkaügyi Konferenciájának napirendjén is.

Mint ismert, Magyarországon 2012 első negyedévében a munkanélküliek 504 ezer fős létszáma 14 ezer fővel volt több, mint egy évvel korábban, a teljes meg­fi­gyelt sokaságra vonatkozó munkanélküliségi ráta 11,7 százalékos értéke 0,1 százalékponttal haladta meg az egy évvel ezelőttit. A munkanélküliek 15,7 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves kor­osz­tály­ból ke­rült ki.

A korcsoport 27,8 százalékos munkanélküliségi rátája 1,0 százalékponttal volt magasabb a 2011. I. ne­gyed­évinél. A 25-54 évesek, azaz az legjobb munkavállalási korúak mun­ka­nél­­­kü­liségi rátája 10,9 százalék, egy év alatt alig változott. A munkanélküliek 44,4 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos idő­­tartama 17,3 hónap volt.

Forrás: Index.hu
www.index.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *