600 milliárdos megszorítást ígér a kormány

A magyar kormány hétfőn elküldte Brüsszelbe a konvergenciaprogramot és az új Széll Kálmán-tervet (pdf). A nemzetgazdasági tárca közleménye szerint ezzel a programmal az ország eleget tesz az EU Tanács ajánlásának, „így hazánk 8 év után először kerülhet ki a túlzott deficit eljárás alól”.

A közlemény szerint a Széll-tervvel 2011-ben a Kormány olyan átfogó strukturális reformprogramot indított el, amely révén a kormány az elmúlt egy évben „sikeres pénzügyi és költségvetési konszolidációt ért el. A költségvetésben a trendforduló már bekövetkezett, a kormány hosszútávon fenntarthatóvá tette az államháztartás egyensúlyát”.

A dokumentum beszámol a tervezett új adókról és a megszüntetni tervezett, de megmaradó adókról. Ahogy a Die Welt online kiadása megírta, tényleg 2 forint lesz percenként a távközlési adó, és ugyanennyi terheli majd az sms-t és mms-t küldőket is. A Brüsszelbe elküldött dokumentum szerint az adónemet már ez év közepén bevezetné. „Az adó általánosan minden megkezdett perc és elküldött SMS/MMS után 2 forint. Az adónem bevezetése 2012-ben várakozásaink szerint 30 milliárd forint, 2013-tól 52 milliárd forint többletbevételt eredményez éves szinten”.

A csekkadó a korábbi információknak megfelelően 0,1 százalékos, vagyis egy ezrelékes lesz. Az adó elkerülésének visszaszorítása érdekében az adó bevezetésével párhuzamosan „sor kerül az elektronikus fizetésre ösztönző adóelemek és intézkedések bevezetésére”. Az adó bevezetéséből 130-228 milliárd forint bevételt várnak. A 130 milliárd forintos bevétel eléréséhez az adó tranzakciónkénti értékét 30 ezer forintban maximálják.

Jövőre általános biztosítási adót is bevezet a kormány, ami alól csak az életbiztosításokat mentesíti (az öngondoskodás támogatásának jegyében). A vagyoni- és balesetbiztosítások esetében 10 százalékos, a casco biztosítások esetében 15 százalékos kulcsot kívánunk meghatározni, míg a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás esetében – a baleseti adó beépítésével – 30 százalékos kulcs kerül bevezetésre. Az átalakításból – a különadó mértékének megfelezésével számoló alap forgatókönyvünkhöz képest – 15 milliárd forint többletbevételre számít a kormány.

A magyar gazdasági idei növekedése az új NGM-becslés szerint 0,1 százalék lesz, 2013-ban 1,6 százalékra, majd 2014-ben és 2015-ben 2,5 százalékra várnak. A GDP-arányos hiánycél 2012-ben továbbra is 2,5 százalék, 2013-ban 2,2 százalék, 2014-ben 1,9, majd 2015-ben 1,5 százalék, az államadósság GDP-hez viszonyított aránya folyamatosan csökkenve 73 százalék alá kerül 2015-ig.

Az NGM közlemény szerint biztonságosan teljesíthető 2012-ben a 2,5 százalékos, 2013-ban pedig a 2,2 százalékos GDP arányos államháztartási hiány, ennek eredményeképpen pedig tovább csökken az államadósság mértéke. Ez a program azt bizonyítja, hogy a kormány a kedvezőtlenebb reálgazdasági környezetben is képes megőrizni az államháztartás stabilitását és beindítani a növekedést.

„2012-ben az első Széll Kálmán-terv 550 milliárd forinttal tervezte javítani a költségvetés egyenlegét, ez 83,4 százalékban teljesült” – írta közleményében a minisztérium. A Széll Kálmán-terv 2.0 intézkedései 2012-ben további 150 milliárd forinttal tervezi javítani a költségvetés egyenlegét. A Széll Kálmán Terv 2.0 keretében a kormány 2013-ban további mintegy 600 milliárd forinttal (567-665 milliárd forinttal) javítja az államháztartás helyzetét. Ezzel Magyarország 2012-ben a GDP 2 százalékot, 2013-ban a GDP 4 százalékát elérő strukturális egyensúlyjavító programot hajt végre.

A kormány korábbi vállalását teljesítve 2013-ban kivezeti a válságadókat és a bankszövetséggel kötött megállapodás értelemében felére csökkenti a bankadót. A Széll Kálmán Terv 2.0-val a kormány véglegesíti az átállást egy olyan adórendszerre, amely a fogyasztási és forgalmi adó növelésével teremti meg a munkát terhelő adók csökkentésének forrását.

A Széll Kálmán Terv 2.0 magában foglalja a Magyarország 2012. évi Nemzeti Reform Programját is. A Nemzeti Reform Program azokat az intézkedéseket mutatja be, amelyek az Európa 2020 stratégia céljainak teljesítésére irányulnak úgy  mint foglalkoztatás, kutatás-fejlesztés-innováció, klímapolitika és energiahatékonyság, oktatás és társadalmi felzárkóztatás.

Forrás: Index.hu
www.index.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *