A kkv-k rámennek a cafetériára

A magyarországi kis- és közepes vállalkozások (kkv) 61 százaléka építi be bérezési rendszerébe a cafetériát a következő egy évben; a legnépszerűbb béren kívüli juttatás az étkezési hozzájárulás és a közlekedési költségtérítés – derül ki a K and H Csoport legfrissebb felméréséből.

A közleményből kiderül, hogy a 61 százalékos arány egyelőre jóval elmarad a 2008-ban tapasztalt csúcstól, amikor is a kkv vezetők 80 százaléka számolt a béren kívüli juttatások valamilyen formájával, ugyanakkor a mostani eredmény 2 százalékpontos növekedést mutat az előző negyedéves felmérés eredményeihez képest.

A K and H felmérése szerint a legnépszerűbb cafeteria elem továbbra is az étkezési hozzájárulás, amelyet a vállalkozások 43 százaléka tervez alkalmazni a következő egy év során. Ezt követi a közlekedési hozzájárulás (29 százalék), ugyanakkor az üdülési csekkel a vállalkozások 16 százaléka számol, habár október elsejével megszűnik a juttatási forma kedvezményes adózása, és mint bérjövedelem kell utána adót fizetni.

A kkv cégvezetők 39 százaléka gondolta úgy, hogy semmilyen béren kívüli juttatást nem ad dolgozóinak. A cégmérettel arányosan a béren kívüli juttatások aránya is egyértelműen növekszik, hiszen míg a 100 millió forint alatti éves árbevételű vállalkozások 54 százaléka nyújt valamilyen cafeteria juttatást, addig a kisvállalkozások esetében 67 százalék, a középvállalkozásoknál 71 százalék ez az arány.

A már jelenleg is elérhető Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártyával kapcsolatban a kkv vezetők részéről egyelőre kivárás figyelhető meg, hiszen csupán egy százalékuk jelezte, hogy a következő egy évben alkalmazni kívánják a legújabb cafeteria elemet. “A SZÉP Kártya elterjedését segítheti az a napokban bejelentett kormányjavaslat, amely szerint 2012. január 1-jétől a kártya felhasználhatósága az eddigiekhez képes kibővül meleg étkezés, valamint szabadidős és egészségmegőrző szolgáltatás igénybevételének lehetőségével” – idézi a közlemény Németh Lászlót, a bankcsoport kkv marketing főosztályának vezetőjét.

Az elmúlt negyedévhez képest fontos változás, hogy megállt a befektetési típusú juttatások csökkenő tendenciája: míg az egészségpénztárt választó kkv-k arányát tekintve csupán stagnálásról beszélhetünk, a cafeteria keretében nyújtott életbiztosítást, illetve önkéntes nyugdíjpénztárt alkalmazni kívánó vállalkozások aránya emelkedést mutat – hívja fel a figyelmet a K and H.

Forrás: NOL.hu
www.nol.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *