Világbajnok lett a forint

Az előző három hét során mintegy 4 százalékkal értékelődött fel a forint az euróval szemben, így bő egyhavi csúcsot ért el az árfolyam. A hazai fizetőeszköz ezzel messze a világ legjobban teljesítő devizája volt az elmúlt hónapban – olvasható a Raiffeisen Bank szokásos heti devizaelemzésében. Az előző három hét során mintegy 4 százalékkal értékelődött fel a forint az euróval szemben, így bő egyhavi csúcsot ért el az árfolyam. A hazai fizetőeszköz ezzel messze a világ legjobban teljesítő devizája volt az elmúlt hónapban – olvasható a Raiffeisen Bank szokásos heti devizaelemzésében.

Szárnyra kapott a forint azt követően, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szeptember 8-án bejelentette: a kormány tartja magát a 3 százalék alatti hiányhoz 2011-ben. Az elemzők egy része szkeptikus, azonban októberben a költségvetési törvény benyújtásakor már kénytelen lesz konkrétumokat mondani a kormány. A Raiffeisen szakemberei szerint egy hiteles program tovább erősíthetné a magyar fizetőeszközt, azonban ők arra számítanak, hogy az év végéhez közeledve a nemzetközi hangulat romlása inkább a gyengülés irányába mozdít majd.

Világbajnok teljesítmény

Nagyon meglódult az elmúlt hetekben a forint a bankközi devizapiacon: szerda reggel 276,65 forintot kellett adni egy euróért. A dollárral szemben 203,10-nél állt a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank jegyzése 208,48-nál állt.

Ezzel a forint az elmúlt három hétben több mint 4 százalékkal erősödött az euróval szemben, amivel a világ legjobban teljesítő devizája volt szeptemberben. Mindez elsősorban azzal magyarázható, hogy a kormány szeptember elején nyilvánosan is kiállt a jövő évi 3 százalék alatti hiány mellett.

“A befektetők hisznek a politikusok ígéretének, annak ellenére, hogy egyelőre ködbe burkolózik a deficit további csökkentésének mikéntje. A hétvégén esedékes önkormányzati választásokat követő hetekben azonban már fokozatosan kibontakozik előttünk a jövő évi költségvetés” – olvasható a Raiffeisen Bank elemzésében.

A szakemberek szerint a kormánynak a választásokat követően már nem kell “két irányba” kommunikálnia, tehát a választói füleknek kedves és a piac által elvárt hangnem között lavírozva, hanem inkább az utóbbi felé mozdulhat el a mérleg nyelve.

Közel lehet a mélypont

“Amennyiben a kormány a 3 százalékos hiánycél mögé hiteles költségvetési tervvel áll elő, az további forinterősödéshez vezethet az előttünk álló hónapban. Ehhez azonban a nemzetközi hangulat támogatására is szükség lenne” – vélik a bank szakértői. Ők azonban inkább arra számítanak, hogy az utolsó negyedévben a nemzetközi hangulat beborul, a makroadatok a korábban vártnál kevésbé gyors növekedést vetítenek majd előre, illetve ismét felszínre kerülnek az európai adósságproblémák. Ebben a környezetben pedig középtávon gyengülhet a forint, a várakozások szerint 280-290-es árfolyam lesz jellemző az év utolsó hónapjaiban.

Technikailag sem az 50, sem a 100 napos mozgóátlag nem tudta megtörni a magyar fizetőeszköz lendületét az euróval szemben. Az elemzők szerint a következő fontos ellenállás 276 körül lehet, ahol az augusztusi mélypontok törhetik meg az erősödést.

“Nem számítunk arra, hogy sikerülne a forintnak ennél erősebb értékeket elérnie” – vélekednek a Raiffeisen elemzői. A technikai indikátorok többsége az augusztusi mélypontoknál elért szinteken van. Némelyikük már a túladott tartományban. Ez is azt támasztja alá, hogy számottevő erősödés már nem várható – olvasható az elemzésben.

Forrás: mfor.hu
www.mfor.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *