Még 104 milliárd forintot utalunk év végéig az IMF-nek

  • Facebook
  • Twitter
  • del.icio.us
  • Netvibes
  • Live

A novemberi 134 milliárd forintos hiteltörlesztés után még az év vége előtt újabb részletek visszafizetése válik esedékessé az IMF felé.

A 2008-ban felvett hitelcsomagból újabb törlesztőrészletek visszafizetése válik esedékessé az IMF honlapja szerint. Mint ismert, legutóbb november elején kellett akkori árfolyamon átszámítva 134 milliárd forintnyi összeget visszafizetnünk, melyet a kormány a jegybank devizatartalékának terhére átváltott forintból rendben vissza is fizetett.

Most december 21-én 158,062 millió SDR-nek (az IMF belső elszámolási pénzegysége) megfelelő összeget kell átutalni, december 28-án 6,25 millió SDR-t, december 31-én pedig 263,437 millió SDR-t kell törlesztenünk. Ez összesen 427,75 millió SDR. Az IMF belső elszámolási egységének euróval szembeni árfolyamát, illetve a cikkünk írásakor érvényben lévő euró-forint árfolyamot nézv

2013-ban az ideinél körülbelül háromszor nagyobb fizetési kötelezettségünk lesz az IMF irányába, az év folyamán összesen 3,872 milliárd SDR-nek megfelelő összeget, vagyis átszámítva a jelenlegi 287 forintos euró árfolyamon, 947 milliárd forintot.

Van rá fedezet, nem lesz gond

Ezzel az IMF-törlesztéssel együtt és a november eleji visszafizetést is beszámítva 2012 teljes negyedik negyedévben körülbelül összesen 550 milliárd forintnyi devizaadósságot kell(ett) visszafizetni az 1500 milliárdnyi forintadósság és 400 milliárdnyi egyéb kötelezettség mellett. Vagyis összesen 2450 milliárd forintnyi visszafizetés lett aktuális.

Mivel az elmúlt hónapokban is bőven túlteljesítettük a forint alapú kötvények aukcióját az értékesített mennyiség szempontjából, az így felhalmozott betétállomány bőven elegendő fedezetet nyújt a fennálló kötelezettségekre az év végén.

A jegybank novemberi előzetes adatai szerint a központi kormányzat betétállománya 1509,4 milliárd forint volt november végén, ebből kerül kifizetésre a 104 milliárd forintot. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy már decemberben is többletkibocsátás volt az ÁKK forint alapú kötvényaukcióin, ami szintén növelte a kormányzati betétállományt, emellett az év utolsó hónapjában a befolyó társasági adók nagy volumene miatt költségvetési szempontból az egyik legjobb hónapnak számít.

Székely Sarolta

Forrás: Mfor.hu
www.mfor.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *