Hatalmas csomagot kapott az ország Mikulásra

  • Facebook
  • Twitter
  • del.icio.us
  • Netvibes
  • Live

Benyújtották a 2013-as költségvetési törvényjavaslat utolsó módosításait, több száz milliárddal írják át a büdzsét. A kormánynak saját stabilitási törvényéhez is hozzá kell nyúlnia ahhoz, hogy nagyobb lehessen a hiány; a bevételi és kiadási fő számok átvariálásához már korábban átírták a szabályokat. Jönnek a megszorítások, nagyobb lesz a tartalék, több jön közműadóból, de az alacsony fogyasztás miatt több adó is kevesebbet hozhat a korábban vártnál. Mégsem vágnak nagyot a gyógyszerkasszán, de jövőre szinte csak a nyugdíjak nem változnak.

A 2013-as költségvetést eredetileg szerették volna már idén nyáron szinte készre faragni, úgy tervezték, hogy ősszel már csak a finomhangolás folyik majd, így teremtve meg a kiszámíthatóságot és a stabilitást. A fő számok nyári szünet előtti elfogadásakor a kormány képviselői példátlan sikerről beszéltek.

Ebből aztán semmi nem maradt. Az idei költségvetési tervezés épp olyan kapkodással ért véget, mint nagyjából minden évben, az utolsó pillanatban még benyújtottak a törvényjavaslathoz egy százoldalas módosító javaslatot, ami száz milliárdokkal írja át a büdzsé tervezetét, egyes korábbi terveket, és még a korábban „kőbe vésett” bevételi és kiadási főösszeget is teljesen átírva.

Még mínusz 188 milliárd

A június közepén benyújtott törvényjavaslatban szereplő 653 877 millió forintos pénzforgalmi hiányt 841 834 millió forintra emelte meg a kormány. Ez abból adódott, hogy a bevételi főösszeg a korábbi 15 083 554 millió forintról 15 313 816 millió forintra emelték, míg a kiadásokat 15 737 431 millióról 16 155 650 millió forintra emelték.

Bár arra, hogy az utolsó pillanatban már ne lehessen ennyire drasztikusan hozzányúlni a tervezethez korábban több garanciát is beépítettek, a saját magának épített gátakat azonban sorra feloldotta a kormány. Kivételes sürgős eljárással tárgyalták például az államháztartási törvény módosítását, ami lehetővé tette, hogy a kormány a büdzsé sarokszámait annak elfogadása után is módosíthassa, hamarosan pedig átírják a korábban szintén a stabilitás zálogaként beharangozott stabilitási törvényt is.

Ennek értelmében ugyanis nem lehetett volna jövőre magasabb a hiány mértéke, mint 2,2 százalék. A stabilitási törvényt most úgy módosítanák, hogy az 2013-ra legfeljebb 2,7 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt írjon elő – vagyis a kormány saját magára szabott kereteket túl szűknek tartva lazít azokon.

Optimista, de óvatos a terv

Az eredetinél rosszabb, de az elemzői várakozásoknál még mindig jóval kedvezőbb, 0,9 százalékos GDP-bővüléssel számol a kormány. Viszont a költségvetés ugyanakkor recesszió esetén sem omlik össze, a 100 milliárdosról 400 milliárdosra emelt tartalék a kormányzati kalkulációk szerint akár egy 2,5-3 százalékos recesszió esetén is elég lehet ahhoz, hogy a kieső bevételeket pótolja. A kormány azonban a jelek szerint optimistán vág bele a következő évnek, az új előirányzat már csak 1240 milliárd forint kamatkiadásra számol jövőre, ez a nyári tervezetben még 1300 milliárd forint volt.

A kamatkiadás költségeit tompíthatná egy esetleges EU–IMF-megállapodás, egyelőre azonban kevés jel mutat arra, hogy valóban sikerül megállapodni a nemzetközi szervezetekkel. Az elmúlt hónapokban elfogadott három Matolcsy-csomag intézkedéseinek többsége ugyanis szöges ellentétben áll azzal, mint amit ők kértek tőlünk.

Jönnek a megszorítások

A legnagyobb változást a költségvetésbe beépített három megszorítócsomag jelenti, ezek összesen 854 milliárd forintot jelentenek, pénzforgalmi személetben 802 milliárd forintot. Bár korábban azt lehetett gondolni, hogy miután a kormány letett arról a szándékáról, hogy a második csomagban bejelentett, közműadóból származó 30 milliárdot az önkormányzatok vethessék ki, és azt a harmadik csomagban központi bevételként határozta meg szintén 30 milliárd forintban, a végső összeg is 30 milliárd lesz. Ezzel szemben a csütörtökön beadott módosítóból kiderül, a közterületen futó vezetékek megadóztatásából valójában 60 milliárd forintot vár a kormány.

Ez azonban elsősorban annak köszönhető, hogy az új adó mértékét méterenként 100 forintról az utolsó előtti pillanatban megemelték 125 forintra, a legnagyobb hálózatokat tulajdonló Mol FGSZ-t és a Mavirt pedig az utolsó utáni pillanatban mégis bevonták az adót fizetők körébe. A 60 milliárdos bevétel egyébként nem teljesen irreális, korábban szakértők már jelezték, hogy a legvégső verzió biztosan többet hoz majd 30 milliárdnál.

Több adóból kevesebb jöhet

A nyári tervezethez képest egyébként számos adótól várt bevétel mértéke változott a módosító hatására. Így 3,2 milliárd forinttal kevesebb jöhet be például társasági adóból, összesen 320 milliárdot vár ettől a kormány. 29 milliárddal többet hoz a konyhára viszont a hitelintézeti járadék, így ebből 37 milliárd jöhet be összesen. A javaslatból kiderül, az új, kisvállalkozókat érintő adók bevezetése ellenére továbbra is népszerű maradhat az egyszerűsített vállalkozói adó, a nemzetgazdasági tárca mindössze 15 milliárdos mínusszal számol, összesen 108 milliárd folyik majd be evából.

Csökkentették viszont a kisvállalati adóból várt előirányzatot, a költségvetés számára kisebb érvágást jelentenek az új, csütörtökön bejelentett, adóhoz kapcsolódó kedvezmények: 84 milliárddal folyhat be kevesebb a közös kasszába ebből az adónemből, összesen 130 milliárdot várnak a kivából. Játékadóból 11 milliárddal jön majd be kevesebb, mint amivel nyáron számoltak.

A pénzügyi tranzakciós illeték esetében továbbra is 340 milliárd forintos bevétellel számol a kormány eredményszemléletben. A kereskedelmi bankoktól 260 milliárdos bevételre, az államkincstártól 80 milliárdos bevételre számít a kormány, pénzforgalmi szemléletben ez 301 milliárd forintos tételt jelent. Bár az alacsony fogyasztás az adóbevételekre is rossz hatással van, az emelések ellenére is 14 milliárddal kevesebb jöhet be jövedéki adóból, csökken a várthoz képest a regisztrációs adóbevétel és a csipszadó bevételek is, mintegy 1,6 milliárd forinttal.

Az áfához kötődő kormányzati intézkedések, fehérítő törekvések ellenére jövőre még csak mindössze 2 milliárddal több költségvetési bevétellel számolnak az általános forgalmi adóból. Az szja-változások, pontosabban a havi 202 ezer felett keresők szuperbruttójának kivezetése csaknem 47 milliárdos kiesést okoz, az illetékszabályok változása 600 millió plusz bevételt hoz.

Új fejlemény, hogy a költségvetésben 42 milliárdos tétellel megjelenik az e-útdíj-rendszer kiépítésének a költsége is, az innovációs alap 10 milliárddal fizethet be többet. Mivel a biztosítási adó alól kedvezményeket adtak a kisebb cégeknek, a korábban vártnál egymilliárd forinttal kevesebbel duzzasztja majd a közös kasszát.

Csak a nyugdíj ne változzon

Korábban úgy tűnt, hogy az államilag támogatott Diákhitel 2 konstrukciót lényegében mindenkinek megéri majd felvennie, a költségvetési törvényjavaslat alapján azonban úgy tűnik, mintha elmaradt volna a várt érdeklődés: az eredeti javaslat még csaknem 1,5 milliárdos költségvetést terhelő kamattámogatással számolt, a módosító szerint jövőre a Diákhitel 2 mindössze 146 millió forintjába kerül majd az államnak. Lakástámogatásra összesen 201 milliárdot szán a kormány 2013-ban, 27 milliárddal többet, mint a javaslat korábbi verziójában.

A családi pótlékra szánt kiadás 5 milliárddal csökken, 100 millióval lesz kevesebb az anyasági támogatás. Ezzel párhuzamosan azonban 600 millióval többet szánnak gyermekgondozási segélyre, 150 millióval többet gyermeknevelési támogatásra, 420 millióval többet a születési szabadság megfizetésére.

Ötvenmilliárddal több pénzt különítenek el az öregségi nyugdíjra is, feltételezhetően a korábban várt rosszabb makropálya következtében, a magasabb infláció miatt többe kerül majd az, hogy megőrizzék a nyugdíjak reálértékét, összesen 2300 milliárd forintot fizetünk majd ki öregségi nyugdíjra. Jelentős változás, hogy a Széll Kálmán-terv ígéreteivel szemben mégsem kurtítják meg annyira a gyógyszerkasszát, gyógyszertámogatásra 63 milliárddal megy majd több, mint amennyit korábban szántak erre a célra, összesen 220 milliárd. A gyógyszertámogatási céltartalékot 10 milliárddal emelték.

Apró vágások

Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételeknél 10 milliárddal több osztalékbevételre számít az állam, összesen csaknem 40 milliárdra. A koncessziós díjakból várt bevételek a tervek szerint 44 milliárddal nőnek majd, ebben szerepet játszhat a dohányboltok államosításának a költségvetési hatása is. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő a korábbi tervektől eltérően 400 millióval többet költhet majd el.

Személyi juttatásokra 92 millióval többet kapnak az Országgyűlés hivatali szervei és 12 millióval többet az országgyűlési őrség, a legtöbb tárcánál azonban inkább faragnak a bérköltségeken. A Köztársasági Elnöki Hivatal 89 millióval kap kevesebbet személyi juttatásokra, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium személyi juttatásokra a korábban tervezettnél 776 millióval költhet kevesebbet és kicsit csökkentik a Vidékfejlesztési Minisztérium személyi kiadásait is, itt 65 millió a mínusz, a Honvédelmi Minisztériumnál 55 millióval költhetnek kevesebbet erre a célra. Matolcsy minisztériumánál 11 millióval, míg a Németh Lászlóné vezette fejlesztési tárcánál 65 millióval jut kevesebb pénzt személyi juttatásokra.

Piaristák, Lakitelek

A megalakuló Nemzetstratégiai Kutatóintézet több mint egymilliárd forintból működik majd, az intézet a kormány nemzetpolitikai döntéseit előkészítő háttérintézményként működik majd a magyar közigazgatásban. Nem lesz olcsó jövőre sem az amerikai magyarság nemzeti identitásának erősítése, a Friends of Hungary alapítvány 612 millió forinttal kap többet a költségvetésből.

A Hungarikum Bizottság 1 milliárd forintból gazdálkodhat, a Piarista rend 1,2 milliárdot kap fejlesztésekre, a Lakitelki népfőiskola 1,5 milliárdot épületeinek fejlesztésére. A Ludovika Campus 700 millióval több pénzhez juthat, összesen 3,4 milliárdot, a Holocaust Dokumentációs Központ 50 millióval többől gazdálkodhat.

A költségvetési törvényt módosító zárószavazás előtti módosító és a törvényjavaslatról hétfőn szavaznak a Parlamentben. A zárószavazást négyórásra tervezett vita előzi meg hétfő délután.

Forrás: Index.hu
wwww.index.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *