Teljesen betiltanák a nyerőgépeket

A nyerőgépes szerencsejátékot teljesen meg akarja szüntetni a kormány Magyarországon. Az így kieső várhatóan 30 milliárd forintnyi adóbevételt az online szerencsejátékokból szereznék vissza.

Kormánydöntés született a  nyerőgépek általános hazai betiltásáról, ehhez pedig átírják a szerencsejáték törvényt, jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfőn reggel, a rendkívüli kormányülés után.

Lázár János azzal indokolta a döntést, hogy szerintük társadalmilag káros hatása van a nyerőgépekenek, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy “súlyos nemzetbiztonsági veszély” is jelentenek az automatákat üzemeltető csoportok egyes tagjai. Lázár nem volt hajlandó részleteket elárulni erről, csak annyit mondott, hogy a “piacon résztvevők szándékai jelentettek kockázatot”.

Bár az automaták eltűnnek az egész országban, a három állami koncesszióban működő kaszinó kivétel lesz, ott lehet majd játszani a gépekkel. A máshol meglévő gépeket mihamarabb begyűjtetnék, ez a tervek szerint még ebben az évben megtörténne. Az államtitkár szerint az országgyűlés ma és holnap megtárgyalja a törvényjavaslatot, és holnap délután már szavaznak is róla. Az új törvény októberben már hatályos is lehet.

Lázár azzal indokolta a sietséget, hogy “egyszer és mindenkorra gyorsan kell dönteni” a kérdésben, nehogy felpuhuljon a törvényhozás folyamata a különböző lobbik miatt.

Lázár szerint a kormány fontosnak tartja, hogy a szegények ne a szerencsejátékra költsék a pénzüket. Az államtitkár szerint a kormánypártok politikai meggyőződése is, hogy a szerencsejáték ártalmas. A kormány feladata, hogy megvédje a “legszegényebb, leghátrányosabb, legkiszolgáltatotabb rétegeket”.

A korábbi szabályozási változások miatt 28-25 ezer játékgép helyett mára csak 4,5 ezer maradt az országban. A cél, hogy ezeket a játékgépeket az év végéig eltüntessék, újakat pedig természetesen nem lehet majd kihelyezni.

A kieső bevételről Lázár azt mondta, hogy a Navracsics Tibor vezette KIM feladata lesz egy olyan törvényi szabályozás mielőbbi kidolgozása, ami alapján a hiányzó költségvetési bevételt ráterhelhetik az online szerencsejátékokra. Eddig éves szinten 30 milliárd forint bevétele volt az államkasszának a nyerőgépekből, ezt az összeget fedeznie kellene az új bevételi forrásoknak.

A Magyar Szerencsejáték Szövetség szerint a játékadóból tavaly 36 milliárd forintot fizettek a költségvetésbe.

Forrás: Index.hu
www.index.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *