Komoly döntés előtt a németek: egyik szent tehenüket fel kell áldozniuk

  • Facebook
  • Twitter
  • del.icio.us
  • Netvibes
  • Live

Vagy a féltve igazgatott alacsony eladósodottságát áldozza fel egy adósságunióban, vagy bele kell törődnie, hogy az EKB vagy direkt vagy indirekt egy vonalat húz a homokba: ennél feljebb nem engedem az eurózóna tagországok hozamát: azaz vevőként lép fel az államkötvénypiacon.

Az EKB elnök kijelentésével eldönteni látszik a vitát, milyen irányban indul el lassan az európai problémák megoldása. Németország, mely egyrészt a weimari idők hiperinflációs szellemétől riogatva minden nemű pénznyomtatás ellen van, másrészt büszke a sváb háziasszonyokat is meghazuttoló poroszosan szigorú államháztartására, döntés előtt áll. Vagy a féltve igazgatott alacsony eladósodottságát áldozza fel egy adósságunióban, vagy bele kell törődnie, hogy az EKB vagy direkt vagy indirekt egy vonalat húz a homokba: ennél fejjebb nem engedem az eurózóna tagországok hozamát: azaz vevőként lép fel az államkötványpiacon.

Persze, ez utóbbinak így magában nem sok értelme van. Mikor lenne értelme? Akkor, ha az országok elszánnák magukat adórendszerük, munkapiacuk, kiadásaik megreformálására, és erre az időre az EKB segítene nekik az átalakulás finanszírozásában (bridge financing). Ez egy, a piacok által is elfogadható megoldás lenne, meg a németeknek is kevésbé fájna (ha engedi az alkotmánybíróságuk, persze biztos lehet azt úgy csavarni, hogy engedje), hiszen fiskális szigor áll a túloldalon. Kvázi kivennék az országokat a piaci alapú finanszírozás alól, melynek a moral hazard miatt elemi feltétele a fiskális rendrakás.

A németek megkapnák a hőn óhajtott gazdasági reformokat, nem kellene feláldozniuk alacsony eladósodottságukat, és ha esetleg infláció lenne ebből a sok pénznyomtatásból, akkor még mindig ki tudnak ugrani a süllyedő hajóból, ha akarnak, és visszahozhatják a márkát.

Lassan mindenkinek meg kell érteni: valamelyik utat választaniuk kell. Itt már nem arról van szó, melyik a jó megoldás. Egyik sem jó, a kérdés az, melyik vezet kisebb társadalmi és gazdasági költségekkel tovább. Az elhúzódó bizonytalanság komolyan veszélyezteti a globális növekedést, mely az óriási mennyiségű, főleg feltörekvő országokbeli megtakarítással soha nem látott alacsony szintekre nyomja le a hozamokat, és fel a reál és pénzügyi eszközök (források, ahonnan nézzük) árát. Az EKB korábbi ülésén levitte a bankok elhelyezett betétjére fizetett kamatot, mely szintén keresletként jelenik meg a piacon, tovább nyomva le a hozamokat, így csak indirekt segítve a reálgazdaságot.

Mindenki fél, és megtakarítani akar, egyszerre. Az egyik oldalon veszünk erdőt, mezőt, malmot, halastavat, ahol túlélhetjük ami jön, veszünk lakást műgyűjtőket megrengető árakon Bécsben, Hongkongban vagy Ausztráliában, esetleg olcsónak gondolva az USA-ban, nem gondolva abba, hogy az állam, ha nem megy neki jól, úgy is elveszi amit akar, mert neki fent kell maradnia. Megadóztat majd minden vagyont amit felhalmozunk, mint ahogy a franciák azt már be is jelentették. Viva la Unortodoxia.

A másik oldalon az egész egy deflációs spirálra hasonlít, amíg a hozamok el nem olvadnak teljesen. A probléma itt nem azzal van, hogy nincs hitel a gazdaságban, hanem hogy nincs kereslet! Kereslet meg akkor lesz, ha azok, akik megtehetik beruháznak, fogyasztanak, mert van egy jövőképük. Most azonban csak keveseknek van, és ami van is, az nem sarkall beruházásra….A jövőképhez az kell, hogy végre döntsenek, azért vannak ott ezek az emberek, és fizetjük őket adónkból Brüsszelben és máshol, hogy tegyenek valamit érte. Nincs jó döntés, de döntés kell!

Forrás: Index.hu
www.index.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *