11,5 százalékon a munkanélküliség

Mi a megoldás?

Mi a megoldás?

A 2009-es válságévet követően volt csak magasabb a munkanélküliség az elmúlt több mint 10 évben: a ráta 11,5 százalékra emelkedett a KSH legfrissebb adatai szerint, igaz, ez csak 0,1 százalékpontos növekedés az egy évvel ezelőtti adathoz képest. Hiába nőtt valamennyit a foglalkoztatottak száma is, a munkahelyteremtési terveket illetően nőtt az időarányos elmaradás, a korábbi 63 ezres mínusz helyett már 85 ezres elmaradást mutat az Index számlálója.

A 15–64 éves foglalkoztatottak létszáma 35 ezer fővel nőtt az egy évvel ezelőttihez képest – közölte a 2010. decembere és idén februárja közötti időszakot felölelő legfrissebb statisztikáját a KSH. Eszerint a foglalkoztatottak száma átlagosan 3 millió 730 ezer fő volt, ami 0,2 százalékkal magasabb, mint az egy évvel korábban mért adat. Ugyanakkor  – elsősorban a szezonális tényezők miatt – 66 ezer fővel kevesebb a három hónappal ezelőttinél.

2010. decembere és idén február között a 15–74 éves munkanélküliek száma 489 ezer fő volt, 10 ezer fővel több, mint egy évvel korábban (a növekedés a mintavételi hibahatáron belüli). A 11,5 százalékos munkanélküliségi ráta lényegében megegyezett az egy évvel ezelőttivel (11,4 százalék), az előző háromhavi értéknél (2010. november–2011. január) pedig 0,3 százalékponttal volt magasabb. A munkanélküliségi ráta a férfiak körében 12,0 százalék, a nők esetében 10,9 százalék volt 2010. december–2011. februárban.

A vizsgált időszakban a 15–64 évesek 62 százaléka, azaz 4 millió 219 ezer fő jelent meg (foglalkoztatottként, illetve munkanélküliként) a munkaerőpiacon, 45 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A férfiak 67,9%-os aktivitási aránya 0,3 százalékponttal, a nők 56,2%-os aránya pedig 0,2 százalékponttal volt magasabb a 2009. december–2010. februárinál. Továbbra is tart az a 2010. június–augusztusi időszaktól megfigyelhető tendencia, mely szerint az előző év azonos időszakához képest a gazdasági aktivitás növekedése a foglalkoztatottak és a munkanélküliek létszámának együttes emelkedése mellett következik be. Ez azzal magyarázható, hogy a munkaerőpiacon korábban kívül rekedtek, az ún. inaktívak egyre nagyobb arányban kezdtek munkát keresni, és váltak – munkanélküliként – gazdaságilag aktívvá.

Munkahelyek száma (2010 augusztus):3.789.400
Munkahelyek célszáma (2020 augusztus):4.789?.00
Aktuális foglalkoztatotti szám:3.76.?100
Eltelt hónapok száma:7

A számláló, aminek – legalábbis a tíz év alatt 1 millió munkahely megteremtését célzó terv szerint időarányosan –  havonta legalább 8333 fős növekedést kellene mutatnia, januárig, a KSH legutóbbi adatközléséig pozitív tartományban volt. Vagyis az idei második negyedév kezdete óta gyorsabban nőtt a foglalkoztatás, mint a kormány által tervezett ütem szerint kellett volna (a grafikon az alsó szürke zónában tetszőleges időtartalmat kijelölve nagyítható, illetve kicsinyíthet; a kalkulátorban az aktuális foglalkoztatotti szám elnevezéssel az látható, hogy a KSH legfrissebb adatai szerint hányan dolgoznak, a nagy piros szám – ami zöld volt, amíg pluszban voltunk – azt mutatja, hogy ez mennyivel tér el attól, ahány állásnak lennie kellene a kiindulóértékből lineárisan képzett irányszám szerint).

A foglalkoztatás bővülése – amit a kormány már megörökölt, hiszen a folyamat 2010 elején indult – azonban már az utóbbi KSH-adatközlések szerint jócskán lelassult. Míg volt olyan időszak, amikor a trendvonalban szereplő időarányos értéknél 16 933-mal több állás volt, az utolsó pluszos érték már alig haladta meg az ötezret. A mostani frissítésig 63 300 munkahelynyi elmaradást mutatott már a számláló, az érték most mínusz 85 633-ra változott.

Forrás: Index.hu
www.index.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *