Nem offshore-ozik már a magyar

A hanyatlás jeleit mutatja az offshore-iparág minden eleme, írja a Magyar Nemzet.  A hivatalos és a piaci közlések megcsappant érdeklődésről, visszafogott pénzforgalomról és lassan csöpögő pénzcsapokról árulkodnak. „Tavalyhoz képest mostanság tíz-húsz százalékkal kevesebb offshore céget alapítanak a honi vállalkozók” – mondta a lapnak Hidvégi János, a Forming International ügyvezetője.

Így idén ezer körül mozoghat majd a magyar személyekhez kerülő külföldi vállalkozások száma. Az offshore-piacon tevékenykedő társaság vezetőjének szavaiból kiderül: akár pár százzal is megritkulhat a honi kézben lévő, adóparadicsomban bejegyzett cégek tábora. Az offshore-láz csillapodását a közkassza is megérzi, a kivitt pénzeket hazacsábító adóamnesztia kifulladni látszik.

A folyamatot a szakember elsősorban a gazdasági válság máig tartó hatásaival magyarázza. „Napjainkban az itthon bejegyzett, hagyományosnak nevezhető társaságok közül is számos dobja be a törülközőt, nincs ez másképp az offshore cégeknél sem” – fogalmazott. Mindezen az sem változtat, hogy a külkereskedelemben tevékenykedőknek akár már egymillió forintos éves nyereségnél is megéri offshore vállalkozást nyitni. Az ügyvezető megjegyezte: miközben a hazai befektetők a korábbi időkhöz képest kevésbé mennek külföldre, a külföldieknél mind többen látnak fantáziát a magyarországi cégalapításban.

A hazai offshore-piac zsugorodásáról számolt be a lapnak Walde Zsolt nemzetközi jogász is. Az ügyvéd tapasztalatai szerint a megkötött ügyletek száma is mérséklődött. „A kedvezőtlen gazdasági környezet többeket offshore cégük elhagyására sarkallt” – mondta. Az adóparadicsomi vállalkozások megszüntetése meglehetősen egyszerű. Az offshore-államok legtöbbje ugyanis nem vet ki adót, pusztán a társaságok létrehozásáért kér bizonyos összeget, és később fenntartásukért szed éves díjat. Ha valaki nem fizeti meg a költséget, társaságát a helyi hatóságok rövid úton törlik. Walde Zsolt megjegyezte: többen a szlovák vállalkozásukat is bezárják, az érintetteket az sem befolyásolja, hogy északi szomszédunknál alacsonyabbak a céges kiadások.

Forrás: Index.hu
www.index.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *