Tömegével mennek tönkre a cégek

Májusban minden korábbinál több, összesen 2203 céggel szemben indult felszámolási eljárás Magyarországon. Ezzel nemcsak az egy hónapon belül bedőlő cégek rekordja dőlt meg, de minden eddiginél hamarabb, már június első napjaiban elérjük az tízezredik éven belül felszámolást – derül ki az Opten közleményéből.

Tavaly július 7-én tették közzé a tízezredik felszámolást, idén ez minden valószínűség szerint június 5-én, kedden megtörténik. A válság előtti utolsó évben, azaz 2007-ben egész évben nem számoltak föl ennyi céget Magyarországon.

„A válság kirobbanása után a banki hitelezés visszaszorult, ezzel párhuzamosan felerősödött a szállítói hitelezés. Az egyre hosszabb fizetési határidejű számlák kibocsátói hitelezik a vevőket, ám, ellentétben a hitelintézetekkel, többnyire nincsenek megfelelően felkészülve a hitelezésből fakadó kockázatok kezelésére” – idézi a közlemény Tóth Tamást, a cég ügyvezető igazgatóját.

Emellett a közelmúltban indított nagyszámú végelszámolás egy részének felszámolásba fordulása is jelentősen növelte a májusi felszámolások mennyiségét. Ez pedig igencsak kedvezőtlen tendenciákat vetít előre. Májusban 4297, az első öt hónapban pedig már több mint 16 ezer cég végelszámolásáról rendelkeztek a tulajdonosok és a kényszer-végelszámolásokat elrendelő cégbíróságok. Ezeknek az eseteknek egy jelentős része az eljárás folyamán felszámolásba fordul, mert kiderül, hogy a cégekben adósság halmozódott fel.

Májusban emellett – példa nélküli módon – kevesebb új céget alapítottak, mint amennyivel szemben felszámolás indult. Csupán 1926 új céget jegyeztek be, szemben az elmúlt tizenkét hónap 4200-as havi átlagával.

Forrás: Index.hu
www.index.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *