Megkezdhetjük a hiteltárgyalásokat

Megegyeztek

Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy indulhatnak a tárgyalások Magyarország hitelkérelméről. Orbán Viktor miniszterelnök kedden meggyőzte Barroso bizottsági elnököt, hogy a jegybanktörvényt a bizottság igényei szerint módosítják. Az adatvédelmi hivatal és a bírák nyugdíjazása ügyében a bizottság feljelenti az Európai Bíróságon Magyarországot.

Megindulhatnak a tárgyalások az EU, az IMF és Magyarország között arról a hitelkeret-kérelemről, amit még november közepén jelentett be a magyar kormány. Bár az előzetes egyeztetéseket decemberben már megkezdték a felek, akkor Brüsszel lefújta a tárgyalásokat. Többek között a jegybanktörvény akkor még csak tervezett módosítása, és egyéb, elsősorban jogi viták miatt.

Kedden Orbán meggyőzte Barrosót

Az Európai Bizottság mai ülésén úgy értékelte, hogy a keddi, Orbán Viktor és José Manuel Barroso közötti megbeszéléseken egyértelmű garanciákat kaptak arra, hogy „összhangba fog kerülni a magyar jogszabály az uniós joggal”. Így a bizottság készen áll arra, hogy lezárja ezt az eljárást.

Ugyanakkor a bizottság ülésről kiadott közleménye megjegyzi, hogy az Európai Központi Bankkal Magyarországnak még tárgyalnia kell bizonyos nyitott kérdésekről. Ezt Orbán Viktor kedden Brüsszelben is megerősítette, amikor arról beszélt, hogy a bizottság igényeinek szerinte meg fog felelni a kormány módosítási terve, de az EKB-val még lesz mit megbeszélni.

A bizottság sajtótájékoztatóján elhangzott: az Orbán-Barroso tárgyalások után vált biztossá, hogy a jegybanktörvény az uniós elvárásoknak megfelelően módosul. Azt  nem tudta megmondani a bizottság szóvivője, hogy a tárgyalások pontosan mikor kezdődhetnek, erről egyeztetnek még az IMF-fel és a magyar kormánnyal.

Várd a májust

Londoni piaci elemzők mindenesetre úgy számolnak, hogy akár két héten belül Magyarországra érkezhetnek a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU tárgyalói. Megjegyezték ugyanakkor: továbbra is megvan a kockázata annak, hogy a tárgyalási folyamat elhúzódik.

„A döntés után valószínűleg »máris megy a telefonhívás Washingtonba«, és az IMF és az EU tárgyalói feltehetően a következő két hétben Budapestre utaznak” – idézi Timothy Ash-t, a Royal Bank of Scotland (RBS) londoni globális felzárkózó térségi kutatórészlegének igazgatóját az MTI tudósítása.

Közölte ugyanakkor azt is: az RBS hosszú tárgyalássorozatra számít, tekintettel „az eddig történtekre”, és arra, hogy valószínűleg a tárgyalások során is felmerülnek vitás kérdések. Az RBS vezető londoni elemzője óvatosan ítélte meg a tárgyalások lehetséges kimenetelét is, kiemelve azt a véleményét, hogy a valutaalap és az EU először esetleg „túl sokat követel” majd, és emiatt elképzelhető, hogy a kormány további időnyerésre rendezkedik be.

A hírek nyomán lendületesen erősödni kezdett a forint és a tőzsde – utóbbit főleg a 7 százalékkal erősödő OTP hajtotta fel –, az euró árfolyama 287 forint alá csökkent kora délutánra a reggeli 294-ről.

Mindenki engedett

A bizottsági ülésen eldőlt az is: perre megy viszont az EU az adatvédelmi hatóság és a bírák nyugdíjazásának ügyében, mindkettőben fenntartják, hogy a magyar szabályozás sérti az uniós jogot. (Bővebben az uniós vitákról itt olvashat.) Kedden a magyar miniszterelnök megígérte, amennyiben kormánya elvesztené a pert, akkor azonnal módosítanak majd a törvényeken.

Az igazsági ügyek azért fontosak, mert korábban a bizottság világossá tette, hogy nem csupán gazdasági, hanem egyéb ügyek megoldását is a hiteltárgyalások feltételének tekintenek. Ezt a magyar kormány erősen sérelmezte, Orbán Viktor Brbezárüsszelben például azt mondta a hét elején, hogy egy ilyen gazdasági válságban a bizottság nem engedheti meg magának, hogy egy EU-s jogértelmezési vitát összekössön egy tagállam forráshoz juttatásával.

A bizottság most lemondott arról, hogy maradéktalanul összekösse az igazságügyi kérdéseket a hitelkérelemmel, ugyanakkor a magyar kormány is tett komoly vállalásokat.

A kormány ugyanis ígéretet tett a bizottságnak arra, hogy figyelembe veszi a Velencei Bizottság javaslatait, és azok egy részének megfelelve módosítják a bírósági törvényt. Ez azért engedmény magyar részről, mert a Velencei Bizottság nem uniós szerv (hanem az Európa Tanács jogi tanácsadó testülete), ráadásul sokkal részletesebb és keményebb kritikákat fogalmazott meg a bírósági igazgatási rendszert illetően, mint a bírák nyugdíjkorhatárára koncentráló bizottság.

Marad a fenyegetés

A bizottságban felmerült, hogy a magyar bírósági törvény ügyében is induljon-e kötelezettségszegési eljárás. A szerdai döntés alapján ilyen egyelőre nem lesz, megvárják, hogy a magyar kormány a Velencei Bizottság ajánlásai közül mennyit vezet át.

Viviane Reding, alapjogokért felelős biztos külön konferenciát is összehív: az EU tagállamainak főbíróit hívja össze még a nyár előtt, a magyar bírósági törvény megvitatására. A biztos továbbá fenntartja a jogot, hogy ebben az ügyben egy új kötelezettségszegési eljárást indítson.

Forrás: Index.hu
www.index.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *