Elárulta a 2012-es megszorítás részleteit a minisztérium

Hol szorul majd?

Hol szorul majd?

A kormány mindent megtesz a jövő évre kőbe vésett hiánycél teljesítéséért, egyszerre három, a költségvetés egyenlegét javító “csomagot” épített be a 2012-es büdzsébe. Így összesen 1400 milliárd forintos kiigazításra készül jövőre – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium legfrissebb, angol nyelven megjelent tájékoztató anyagából, amely érdekes részleteket is közöl a kormány terveiből. Egyrészt kiolvasható a – minden bizonnyal külföldi befektetőknek készített – jelentésből, hogy az elmúlt fél évben hogyan változtak a Széll Kálmán-terv irányszámai, és egy eddig nem hirdetett kiadáscsökkentő csomagot is kibont a tárca anyaga. Az útpénztárt felváltó útdíj-rendszerről a kormány már ebben a hónapban tárgyalhat.

A jelek szerint kormány minden lehetőséget megragad arra, hogy a nemzetközi befektetőknek bebizonyítsa: az európai adósságválság súlyosbodása közepette is kitart elsődleges célja, a költségvetési hiány és az államadósság csökkentése mellett. Erre egyrészt azért is van szükség, mert az elmúlt hetekben (a magyar jegybank figyelmeztetése mellett) több nagy külföldi elemzőház is kételyeinek adott hangot a kormány fiskális csomagjának teljesülését illetően. Másrészt a Nemzetgazdasági Minisztérium és egyben a kormány – az intézkedések megvalósulását részletesen bemutató anyagával – a leminősítéssel kapcsolatos félelmeket is csillapítani szeretné. Vagyis, hogy a költségvetési politika oldaláról nem lenne indokolt Magyarország “bóvlivá” minősítése.

A minisztérium napokban megjelent angol nyelvű összeállítása részletesen mutatja be azokat az intézkedéseket, amelyekkel fenntartható módon csökkenthető az államadósság, de ezt csak azok után teszi, miután a bevezetőben megemlékezik a – kormányzati kommunikációban rendszeresen visszatérő – nehéz 2010-es örökségről. Az NGM itt is megismétli ugyanis (ahogyan a napokban kihirdetett zárszámadásról szóló törvényben), hogy 2010-ben 7%-os költségvetési hiányt örökölt volna az új kormány, ha nem avatkozik azonnal közbe. A dokumentum ezúttal is nagyvonalúan “megfeledkezik” az új kormány adócsökkentéséről, ami szintén lyukat ütött a büdzsén.

Mi történik idén és jövőre?

A kormány továbbra is tartja magát korábbi vállalásához, 2011-ben 2,9%-ra csökken a költségvetés – egyszeri tételek nélkül számolt – GDP-arányos hiánya. Ennek érdekében év közben több intézkedéssorozatról is döntött a kormány – idézi fel a minisztérium anyaga a tavasszal bejelentett 250 milliárd forintos stabilitási tartalékot, valamint a szeptemberben ismertetett 100 milliárd forintos egyenlegjavítást (a gazdasági kilátások romlása miatt).

A tárca tájékoztatója szerint a 2012-re kitűzött 2,5%-os hiánycél három, a jövő évi költségvetési törvényjavaslatban szereplő intézkedéscsomag végrehajtásának köszönhetően teljesül: egyrészt a Széll Kálmán-tervben meghirdetett lépéseknek, a konvergencia programban, valamint a költségvetésben bemutatott pótlólagos intézkedéseknek.

Jövőre így összesen 1400 milliárd forintos kiigazítást tervez a kormány, melynek 60%-a a kiadási oldalt érinti – hangsúlyozza az NGM egyben reagálva azokra a korábbi kritikákra, miszerint az egyenlegjavulás nem a kiadási oldalon jön össze elsősorban. Arra ugyanakkor ezúttal sem tér ki a tárca, hogy mihez kell viszonyítani az 1400 milliárdos javulást.

Egy hónapja még 1300 volt az 1400 milliárd
A Nemzetgazdasági Minisztérium egy hónappal ezelőtt érdeklődésünkre még úgy fogalmazott, hogy jövőre 1300 milliárd forintos megtakarítás valósul meg a költségvetésben.

Hogy áll össze a kép?

A Nemzetgazdasági Minisztérium anyaga részletesen be is mutatja, hogy az egyes intézkedéscsomagok milyen hatást fejtenek ki a költségvetésre.

1. Széll Kálmán-terv

A tárca érvelése szerint a Széll Kálmán-tervben kitűzött 550 milliárd forintnyi megtakarítás 83%-a visszaköszön a 2012. évi költségvetési törvényjavaslatból. Ez valamivel optimistább értékelés a Portfolio.hu korábbi számításainál, mivel a mi becsléseink 65%-os arányt mutattak. Fontos hangsúlyozni ennek kapcsán, hogy jelenleg csupán arról beszélünk, hogy az eredetileg bejelentett 550 milliárd forintos csomag mekkora része található meg a 2012-es költségvetésben, a végrehajtási kockázatokat itt még nem is lehet számításba venni. Ezek ugyanis tovább csökkenthetik a tavaszi reformcsomag tényleges egyenlegjavító hatását.

Az angol nyelvű dokumentum részletesen beszámol arról is, hogy a Széll Kálmán-tervben (SZKT) szereplő hét nagyobb területen mely intézkedések eddig hogyan valósultak meg, a végrehajtás mely fázisában állnak jelenleg. Ezekből számos új érdekességet is kiolvashatunk. Ezek szerint a jövő évi költségvetés mellékletei között fellelhető, hogy a települési önkormányzatok normatív hozzájárulásainál megvalósul a különböző jogcímeken igénybe vehető szociális- és családtámogatások teljes összegének maximalizálása. Ezzel a költségvetés egyenlege 11,9 milliárd forinttal javulhat, az SZKT 15 milliárd forintos megtakarítást tűzött ki célul.

A nyugdíjrendszer esetében a kormány eredetileg 93 milliárd forintos megtakarítást írt elő, melyből 88 milliárd forint a rokkantsági rendszer felülvizsgálatából származna. Az NGM friss anyaga viszont már csak 25,9 milliárd forintos megtakarítással számol jövőre ezen a soron a 2012-től életbe lépő változások hatására. Újdonság az is, hogy a tárca számításai szerint 8-8 milliárd forinttal javulhat a költségvetés helyzete jövőre a korkedvezményes lista, valamint fegyveres testületek nyugdíjellátásának felülvizsgálata miatt, miközben a Széll Kálmán-terv 0, illetve 1,5 milliárd forintos javulással számolt ezeken a sorokon.

Az NGM anyagából az is kiolvasható: a kormány lemondott a közösségi közlekedést érintő átalakítások esetében a MÁV és a Volán társaságok integrálásából remélt 5 milliárdos forintos megtakarításból, cserébe viszont a Széll Kálmán-tervben szereplő összegnél nagyobb mértékben vágja meg a kedvezményeket (10 milliárd forint helyett 16 milliárd forinttal). A tárca tájékoztatója azt állítja, hogy jövőre már jelentkezik a MÁV működésének hatékonyságából származó megtakarítás, ám nem a remélt 30 milliárd forintos mértékben, hanem csupán 10 milliárd forintnyi. Ezzel szemben számunkra az derül ki a költségvetési törvényjavaslat mellékletéből, hogy személyszállítás (MÁV és Volán társaságok) működési költségei 21 milliárd forinttal növekednek jövőre.

A felsőoktatást érintő 12 milliárd forintos megszorítás sincs megnyugtató módon alátámasztva a minisztérium anyagában.

A gyógyszerkassza esetében viszont úgy tűnik, az egészségügyi kormányzat komolyan vette a megtakarításra vonatkozó előírásokat, a 83 milliárdnyi kiigazítást a nemrég bejelentett gyógyszer-támogatási csomag hivatott alátámasztani. Igaz, ennek megvalósítását övezik jelentős kockázatok.

A Széll Kálmán-terv a hatodik átalakítandó területként az állami és önkormányzati finanszírozást jelölte meg. Matolcsy György minisztériumának friss tájékoztatója szerint a kormány ezen a területen a tervezettnél nagyobb megtakarítást érhet el (32 milliárd forint helyett 44 milliárd forintot). Ezen belül 15 milliárd forintnyi egyenlegjavulás származik a költségvetés mellékletében külön részletezett “önkormányzati szervezetfejlesztés miatti megtakarításból” (ennek nagy része abból származik, hogy jövőre 8 milliárd forinttal kevesebb forrás jut az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatására). A maradék 29 milliárd forint pedig az intézményrendszer karcsúsításából jöhet össze, ami lényegesen több a korábban beígért 17 milliárd forintnál.

2. Konvergencia program

A minisztérium anyaga külön kitér arra is, hogy a konvergencia programban a kormány pótlólagos intézkedéseket vállalt fel a hiánycél tartása érdekében. Az NGM ide sorolja a közszférában történő bérbefagyasztást (ettől 42,8 milliárd forintos megtakarítást remél), a szociális és családi juttatások befagyasztását (ebből 8,3 milliárdos spórolás jöhet), valamint az idei 241 milliárdos stabilitási tartalék jövő évi bázisba építését. Ennek kapcsán azonban fontos hangsúlyozni, hogy ez nem új egyenlegjavító tétel a 2011-es évhez képest.

A tárca jelentésének konvergencia programot részletező fejezetéből az is kiderül, hogy idén a tervezettnél kisebb mértékű lehet a MÁV és a BKV adósságának átvállalása. “A MÁV adósságának egy részét várhatóan átvállalja az állam, ezzel csökkenni fognak a vasúttársaság adósságszolgálattal kapcsolatos kiadásai 2011-ben és 2012-ben is” – olvasható az NGM anyagában, amely a BKV adósságának átvállalásáról is szót ejt. “2011-ben összesen 52,2 milliárd forintos központi költségvetési forráshoz jutott a BKV, időközben 24 milliárd forintnyi extra forrásigény jelentkezett a fővárosi társaságnál. A 2012-es költségvetés 52,2 milliárd forintos központi támogatással számol a BKV esetében. Tehát nincs szükség plusz forrásra jövőre az idei évhez képest, miután a társaság adósságának nagy részét átvállalja az állam” – áll a jelentésben.

A MÁV és BKV adósságának átvállalása rendkívül fontos kérdés az idei költségvetési egyenleg szempontjából.

3. A költségvetésben rejlő pótlólagos intézkedések

Korábban már nyilvánvalóvá vált, hogy a Széll Kálmán-tervben és a konvergencia programban vállalt intézkedések nem lesznek elegendőek, ezért egy harmadik csomagra is szüksége van a kormánynak. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ennek kapcsán mindig csak a 445 milliárd forintnyi adóemelésre tért ki, a minisztérium mostani anyaga viszont részletesebb információkat közöl. A minisztérium anyagából kiderül ugyanis, hogy ez a harmadik csomag összesen 656 milliárd forintra rúg, amelyből 168 milliárd forint kiadáscsökkentésből, 488 milliárd forint pedig bevételnövelésből jön össze. Mindkét szám némiképp meglepő az eddigi információkhoz képest, a kiadási oldal legnagyobb tétele egyes állami feladatok elhagyása (ennek részleteiről azonban nem szól a tárca anyaga), 109 milliárd forint összegben.

Az útpénztár jövő évi támogatásának eltörlése kapcsán a minisztériumi dokumentum megjegyzi, hogy ezentúl a közutak felújításának forrásait az autópályadíjakból származó bevételek mellett az útdíj kiterjesztéséből tervezik előteremteni. “Ezt a rendszert a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogja kidolgozni és várhatóan novemberben kerül a kormány elé” – árulja el a dokumentum.

A fenti részletes információk alapján egyre jobban kezd kirajzolódni, hogy a kormány hogyan is akarja elérni a jövő évre kitűzött 2,5%-os hiánycélt: egyszerre három csomag végrehajtásán fog dolgozni. Az 1400 milliárd forintnyi kiigazítás már önmagában óriási (a 240 milliárdos stabilitási tartalékot levonva is), kivitelezését pedig jelentős kockázatok övezik: időközben ugyanis kérdésessé válhatnak az egyes adóemelésektől várt többletbevételek, de a kiadási oldalon még jobban meg fog izzadni a kormány, az érdekcsoportok nyomása, illetve a népszerűség csökkenése visszavethet a reformok hatásából. Mindenképp kedvező ugyanakkor, hogy a kormány az elmúlt hónapokban többször is felismerte: a korábban feltételezettnél sokkal nagyobb kiigazításra kényszerül.

Forrás: Portfólió.hu
www.portfolio.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Egy hozzászólás: “Elárulta a 2012-es megszorítás részleteit a minisztérium”

  1. Pisti szerint:

    Megszorítás? Elárulták a részleteket?
    Megszorítás? kiknek szól ez szó nem a politikusoknak.
    Idén a magánnyugdíjpénztári vagyonból volt pénz azt költötték. Ennyi plusz bevételből hiány és megszorítás van ! Mi lesz jövőre amikor nem folyik be ilyen mérvű bevétel az államkasszába?

Válaszolj neki: Pisti

Hozzászólás a(z) Pisti bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *