Évek óta nem volt ilyen “fejnehéz” a büdzsé

Deficit

Deficit

Az év első két hónapjában a helyi önkormányzatok nélkül 559,7 milliárd forintos hiányt hoztunk össze, ennél rosszabb évkezdetre 2004 óta egyszer sem volt példa. A januári deficitet még sikersztoriként tálalta a kormány, azóta viszont tagadhatatlan lett, hogy valahol elcsúszott az idei büdzsé.

A kormány továbbra is bizakodó a 3 százalék alatti hiánycél teljesülését illetően, az viszont kijelenthető, hogy az ideinél “fejnehezebb” költségvetésünk évek óta nem volt. Ettől persze az év végére  teljesülhet a kitűzött cél, hiszen döntően az év második felében jelentkeznek majd a bevételi oldalon jelentős tételek.

A februári hiányra is van magyarázat

Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – 2011. február végi hiánya 559,7 milliárd forintra teljesült, mely az éves előirányzat 81,4 százalékát jelenti. 2010-ben az államháztartás központi alrendszerének február végi deficitje 350,6 milliárd forint volt, mely az éves teljesítés 40,3 százaléka – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden közölt részletes tájékoztatójában.

ez jelentős fordulat ahhoz képest, hogy a januári adatot még az elmúlt évek egyik legjobbjaként tálalta a minisztérium, a sajtónak kellett rávilágítania arra, hogy a hivatalos kommunikációval szemben évek óta nem volt ilyen magas a hiányunk januárban.

Az NGM tájékoztatása szerint az év első két hónapjának magas hiányát több összetevő okozta, melyek közül kiemelték, hogy a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapból származó 528,8 milliárdos bevétel, valamint a bankadó 187 és a válságadók 161 milliárdja csak az év későbbi szakaszában jelenik majd meg bevételként. Emellett a létrehozott Stabilitási Alap is csak az év hátralevő részében hozza majd ki a várt 250,3 milliárdos kiadáscsökkentést.

“Mindezek együttesen biztonságosan tarthatóvá teszik a 2011. évi költségvetés 2,94 százalékos hiányát” – szögezi le a tárca. Ha a februári egyenleget (559,7 milliárdos deficit) a fenti tételek időarányos teljesítésével korrigáljuk, akkor a hiány 371,8 milliárd forintra, a jelenlegi érték kb. 66 százalékára csökken – teszik hozzá.

A kiadásokkal is elcsúsztunk

A minisztérium fenti mondatai arra utalnának, hogy mindössze a bevételek ütemezése miatt volt magas az első hónapok deficitje, a részletes adatok azonban azt mutatják, hogy a kiadási oldalon is megcsúszott a büdzsé. Február végéig az éves előirányzat 21 százaléka teljesült, azaz időarányosan rosszul állunk. Az NGM szerint ehhez hozzájárultak egyrészt a februári magas kamatkiadások, másrészt a főbb adóbevételek csökkenése.

A számok is a magas kamatkiadásokat támasztják alá: ezen a soron az éves terv 34,3 százaléka fogyott már el két hónap alatt, ami 360,4 milliárdot jelentett. Mindez azért érdekes, mert a forint még csak nem is volt különösebben gyenge januárban és februárban, és az eurózónában sem történt kamatemelés, ami indokolta volna a túllépést.

A kamatkiadások mellett a kezességérvényesítés és a hozzájárulás az EU költségvetéséhez volt több mint 30 százaléka az éves előirányzatnak. Mindezek mellett februárban durván megugrott a közszolgálati műsorszolgáltatás támogatása, ami a tavaly februári 4,9 milliárd után most 8,5 milliárdot tett ki. Ha ez így folytatódik, akkor a hivatalos véleménnyel ellentétben korántsem biztos, hogy olyan jó üzlet volt a médiumok átalakítása.

Cselédadó, 98 százalékos különadó: továbbra is elenyésző bevétel

Már januárban is kritizáltuk a tavaly nyáron bevezetett “cselédadót”, mely hivatalosan a háztartási alkalmazottak után fizetendő regisztrációs díj névre hallgat. Az első hónaphoz képest ezen a soron februárban is csak 300 ezer forint volt a büdzsé bevétele.

A végkielégítésekre kivetett 98 százalékos különadó azonban a jelek szerint egyre többet hoz a konyhára, bár a januári 64 millió után a februári 335 millió is elenyésző bevételnek számít a költségvetésen belül.

Beke Károly

Forrás: Mfor.hu
www.mfor.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *