Hányan lesznek?

A rokkantnyugdíj szabályainak átírása és a rokkantsági határozatok felülvizsgálata, a táppénz csökkentés és a tankötelezettség korhatárának leszállítása – mind olyan lépés, amivel a foglalkoztatás bővítené a kormány. A munkaerő-piaci adatok és trendek fényében azonban úgy tűnik, hogy a lépések nem az állásban lévők, hanem a munkanélküliek számát növelik. Igaz, a regisztrált munkanélküliség időtartamának csökkentése a felszínen az ezzel kapcsolatos problémákat is megoldja.

Az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának legfontosabb eleme a foglalkoztatáspolitika. A Fidesz már a tavalyi választások előtt egymillió új munkahelyet ígért a következő tíz évre, ezt később Orbán Viktor már kormányfőként is megígérte, és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter is előszeretettel beszél erről. Olyannyira, hogy utóbbi idén januárban azt mondta: fontosabb az egymilliós álom elérése – a tízéves terv időarányos állását a havonta frissülő egymilliómunkahely-számlálónkban olvashatja, most 63 ezres az elmaradás –, mint az euró bevezetése.

Munka, munka, munka

Nem csoda, hogy a kedden bemutatott Orbán-csomag gazdaságpolitikai intézkedéseinek zöme is foglalkoztatáspolitikai jellegű, külön fejezetet kapott Adósság és munka címen. Azonban a tervezett munkaerő-piaci beavatkozásoknak csak egy része tűnik indokoltnak a foglalkoztatási trendek és statisztikák ismeretében, bizonyos lépések várhatóan csak a munkanélküliek számát növelik majd.

A foglalkoztatás bővítése valóban fontos feladat, a statisztikák is erről árulkodnak. A jelenlegi adatok szerint munkavállalóként vagy regisztrált álláskeresőként nagyjából 4,25 millió ember jelenik meg a munkaerőpiacon. Ez a negyven százalék körüli arány nagyon alacsony, és még alacsonyabb a ténylegesen munkában állók száma: a legfrissebb statisztikai adatok szerint 3,766 millió ember dolgozik. Az valóban fenntarthatatlan, hogy egy ember kettőt tartson el, de még ha a regisztrált munkanélküliek mindegyikének lenne állása, még akkor is csak 60 százalék környékén lenne a foglalkoztatottság.

Ezért a kormány egyszerre tervezi növelni az elhelyezkedésre alkalmas személyek számát – hivatalos elnevezéssel élve több embert szeretne beléptetni a munkaerőpiacra –, valamint a növelné az álláskínálatot. Az Orbán-csomag intézkedései közül, pontokba szedve, az alábbiaktól várja a kormány, hogy növekedni fog a munkaerőpiacon megjelenők száma:

1. A nyugdíjkorhatárt még be nem töltött rokkantnyugdíjasok rokkantsági minősítésének felülvizsgálata

2. A tankötelezettség korhatárának csökkentése 18-ról 15 évre.

3. Az álláskeresési járadék folyósítási idejének csökkentése.

4. A táppénzszabályok felülvizsgálata (ez nem a munkába lépők számát, hanem a már aktívak munkával töltött idejét növelné).

A négy lépésből az első kettő tűnik valóban alkalmasnak arra, hogy az embereket munkába állásra ösztönözze (a táppénz-szabályok szigorítása azt a célt szolgálhatja, hogy az évi mintegy 30 millió táppénzes nap száma csökkenjen; egy átlagos magyar munkás évente 8 napot tölt betegállományban, a tb táppénzkiadásai meghaladják a százmilliárd forintot).

Hogy hány fővel nőhet az első két lépésnek köszönhetően a munkaerő-kínálat? Arról még becslések sincsenek, hogy rokkantsági nyugdíjak felülvizsgálata során hány esetben állapítják meg azt: a rokkantsági fok nem felel meg a valós egészségi állapotnak, és a korábban leszázalékolt személy visszamehet dolgozni.

Hány embert érint?

Egy döntéselőkészítő tanulmányban azt írták, hogy ha mind a 700 000 ember munkába állna, és csak az átlagos munkaerő felével járulna hozzá a gazdasághoz, az is 10 százalékkal növelné a GDP-t. Ez vélhetően egy roppant leegyszerűsítő számításon alapul, mondván, van 3,7 millió munkás, a 700 000-nek a fele 350 000, az 9,46 százalék, vagyis akkor legyen tíz. Persze egyfelől a még nem nyugdíjkorú rokkantak száma csak 350 000, vagyis őket egytől egyig teljes munkakörben el kellene helyezni, hogy a 10 százalék plusz kijöjjön.

Azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy közülük valóban mindenkit kamuból százalékoltak le, mert bár a kilencvenes évek elején egyes válságszakmákban és válságövezetekben valóban üzemszerű volt a munkanélküliség elől a rokkantnyugdíjba menekülés, az akkor ezt választók többsége ma már nyugdíjkorban van. Információnk szerint a nemzetgazdasági tárcánál úgy számolnak, hogy legjobb esetben 80-100 ezer ember térhet vissza ezzel a lépéssel a munkaerőpiacra.

Legfeljebb hasonló létszámot, de valószínűleg még kevesebb embert érinthet a tankötelezettség korhatárának leszállítása. Jelenleg nagyjából 600 000 a 15-19 éves korúak száma, közülük nagyjából 450 000-en középiskolai tanulók (gimnázium, szakközépiskola), míg 150 000-an szakiskolában tanulnak. Valószínű, hogy azok, akik általános iskola után munkába állnának, főként ez utóbbi csoportból kerülnek ki, ám nyilvánosan egyetlen becslés sem hangzott el arról, hogy ez hány ember lehet. A rokkantsági nyugdíjasoknál használt egyharmados szorzó nagyjából ötvenezer embert jelenthet.

Vagyis a két intézkedés 130-150 000 fővel növelheti a munkára jelentkezők számát. Közülük nagyjából 50 000-en pályakezdő, szakmával nem rendelkezők fiatalok lesznek, a többi 80-100 ember valószínűleg különféle végzettségű, képesítésű, de aligha a jól fizetett hiányszakmákban jeleskedő munkavállaló lesz (aki ugyanis ilyen szakmával rendelkezik, az aligha kényszerül arra, hogy szociális okok miatt leszázalékoltassa magát).

Tetézi a bajt

„A gazdaság egyes területei a kétkezi szakmákban komoly munkaerőhiánnyal küzdenek” – mondja a reformprogram (a kétkezi szakmák előtti részben van egy helyesírási szempontból indokolatlan vessző is, ettől most nagyvonalúan eltekintünk). Nos, ha a tervezett lépéseket megteszi a kormány, azzal ezen a problémán semmit nem enyhít. Ha ugyanis megnézzük a magyar foglalkoztatás húsz évre visszamenő trendjeit – mi megtettük, itt olvashatja –, azt látjuk: szakmai képesítés nélkül szinte lehetetlen elhelyezkedni.

A munkanélküliek táborában a kilencvenes évek közepe óta folyamatosan csökken a szakmával rendelkezők aránya – tizenkét év alatt 36 százalék fölül 31 százalék közelébe ment –, miközben a legfeljebb 8 osztályt végzettek aránya 2000 óta folyamatosan 42-43 százalék. Vagyis épp azokból lehet még több állástalan, akik körében egyébként is a legrosszabbak a foglalkoztatási mutatók, akiket a legnehezebb elhelyezni.

A foglalkozás- és oktatáspolitikai szakemberek egyöntetű véleménye, hogy az ebbe a csoportba tartozók kétféleképpen tudnának állást találni: vagy szakmát szereznek – a foglalkoztatási szolgálat koordinálásával, az ismert hiányszakmában –, vagy a közmunkaprogramokban helyezik el őket. Az Orbán-csomagból ez utóbbi tűnik valószínűbbnek. Az oktatással kapcsolatos fejezet intézkedései között ugyanis nem szerepelnek szakképzéssel kapcsolatos konkrét tervek.

Márpedig abban egyetértenek az elemzők, hogy a miniszterelnök által előszeretettel emlegetett munkaközpontú gazdaságpolitika persze csak akkor valósulhat meg, ha lesznek munkahelyek, ahol a munkaerőpiacra visszatérők vagy újonnan belépők elhelyezkedhetnek. Ez ügyben jóval szűkszavúbb a program, pontokba szedve az alábbiakat találjuk benne:

1. Új közmunkarendszer elindítása

Kettes pont nincs, bár nagyon áttételesen az elhelyezkedéseket segítheti a körbetartozások tervezett visszaszorítása – ennek érdekében gyorsítanák a felszámolási és végrehajtási eljárásokat –, ami a vállalkozások pénzügyi-működési nehézségeit csökkentené. Ugyanakkor a reformprogramnak két olyan eleme is van, ami aligha szolgálja az gazdaság felpörgését, és így a munkahelyek számának növekedését: a korábban bejelentettektől eltérően egyrészt teljes összegében megmarad a bankadó, másrészt nem csökken a nagyvállalatok társasági nyereségadója 19-ről 10 százalékra.

Majd a közmunka

A program tehát valójában csak a közmunkáktól várja a foglalkoztatás gyors bővülését. A kormány már erre az évre azt ígérte, hogy átalakítja a közfoglalkoztatás rendszerét, és a tavalyi nagyjából 100 000-rel szemben idén 220 000 embernek ad közmunkát. Csakhogy a költségvetésben erre szánt 64 milliárd forint négy hónapra sem elég, ha nyolcórás munkaidővel és minimálbérrel számolunk, és négyórás munkaviszonnyal is csak bő féléves munkaadást tesz lehetővé.

Vagyis a mostani rendszerben a közmunka sem alkalmas arra, hogy tartósan megoldja a foglalkoztatási problémákat. Hogy az új rendszer miben lesz más, azt még nem látni, a homályos tervekből az tűnik ki, hogy a vállalkozásokat is érdekeltté tennék a közmunkákban, de nem látni, ennek milyen tartós foglalkoztatás-javító hatása lenne.

Ha pedig nem bővül a munkahelyek száma, akkor a munkaerőpiacra belépők nem a foglalkoztatás bővítését segítik majd, hanem a munkanélküliek számát növelik. Holott már most is félmillió körüli ez a szám: a KSH statisztikáiban 474 ezer állástalan szerepel – ez 11,2 százalékos munkanélküliséget jelent, aminél az elmúlt tíz évben csak négy hónapban volt rosszabb a mutató –, míg a foglalkoztatási szolgálat januári statisztikájában, mint az grafikonunkon is látható, 684 ezer álláskereső szerepel.
Nyolcszázezer álláskereső vagy statisztikai trükk?

Ez utóbbi a szám a csomag hatására akár 800 ezerre is duzzadhat – igaz, csak egy szabályozási kérdés, hogy az álláskeresési járadék időtartamának levágásával javítsák a statisztikát. Most 270 napig, tehát lényegében 9 hónapig kaphatnak a munkanélküliek járadékot, az első három hónapban magasabb, aztán egy néhány tízezer forintos összeget.

A kiszivárgott hírek szerint a járadék folyósításának idejét 180, egy radikálisabb javaslat szerint 90 napra csökkentené a kormány. Ez, valamint a szociális juttatások maximalizálása és a családtámogatások összegének befagyasztása vezethet oda, hogy sokan, akik a járadék folyósítása idején néhány tízezer forintért feketén dolgoztak, megpróbálnak hivatalosan is elhelyezkedni. Az viszont biztos, hogy a regisztrált munkanélküliek száma papíron jelentősen csökkenni fog a hatására.

Forrás: Index.hu
www.index.hu