Author Archive

Lejjebb izzadtuk az államadósságot

Az adósság 2005 óta először csökkent. Idén 1000 milliárdnál többet kell törlesztenünk az IMF-nek.

Hatalmas bírsághullám indulhat az országban

Szinte minden cégnek, több százezer vállalkozásnak módosítania kell a társasági szerződését február 1-jéig. Aki lemarad, 900 000 forintos büntetést...

Jön a visszamenőleges 35%-os adó

Az elbukott adóamnesztia után titkosszolgálati adatokat is felhasznál a kormány a kimenekített vagyonok ügyében. Minden magyar számlatulajdonos nevét tudni...

Már nem magyar a magyar csoki

Most járja be a netet a külföldi magyar csokik fotója, pedig a Bocit, a Balatont, a Piros Mogyoróst, a...

Eddig 600 ingatlant vett meg az Eszközkezelő

Eddig a beérkezett igények harmadát teljesítették, idén akár tízezer ingatlant is megvehetnek.

Lemondott az állami mobilcég elnöke, vezére

Az elnök és a vezérigazgató is távozott. Lehet, hogy ezzel vége is az állami mobilpiaci kalandnak.

Fontos, hogy visszavár-e az ország

Magyarország méltatlanul alulértékeli az import szerepét, pedig ha kimegy a fejlett technológia és tudás az országból, az megöli a...

Még 104 milliárd forintot utalunk év végéig az IMF-nek

A novemberi 134 milliárd forintos hiteltörlesztés után még az év vége előtt újabb részletek visszafizetése válik esedékessé az IMF...

Lesz Európai Egyesült Államok?

A föderációhoz vezető első lépés a bankunió, és ennek létrehozásában csütörtökön megegyeztek az EU tagállamainak vezetői. A magyar csatlakozásról...

Visszavonulót fújt a kormány

Ha kérik, visszakaphatják az adószámukat azok, akik elvéreztek a hírhedt NAV-os kérdőíven.

Mégsem ment tönkre az agráripar

Az aszály ellenére is nőtt a mezőgazdasági kibocsátás. Gabona és a kukorica viszont kevés lett.

Hatalmas csomagot kapott az ország Mikulásra

Benyújtották a 2013-as költségvetési törvényjavaslat utolsó módosításait, több száz milliárddal írják át a büdzsét. A kormánynak saját stabilitási törvényéhez...

Még faragnak az új kisadón

Lesznek még változások az új kisadózásban azért, hogy könnyebb legyen átlépni a társasági adóból a kisvállalati adóba, illetve összevonhatóak...

Jó befektetés a termőföld

Az FHB Termőföldindex 2012. első félévében az EU csatlakozás óta eltelt időszak - reál értelemben vett - legmagasabb drágulását...

Hogy érzed magad, kedves magyar cég?

Az üzleti környezetet és vállalati teljesítményt vizsgáló felmérés (BEEPS) ötödik fordulóját kezdi meg Magyarországon az Európai Újjáépítési és Fejlesztési...

Sziszifuszi jegybankelnökben gondolkodhat Orbán

Cinkotai János már most fő képviselője a Simorékkal szembe menő kamatcsökkentő politikának. Orbán zárt körben az ő jelölésére is...

Átadták az év exportőre díjakat

Három kategória díjára száznál többen jelentkeztek. A közlemény szerint a HITA célja, hogy a díj segítségével hangsúlyozza az export...

A GDP 16 százaléka áramlott ki tavaly Magyarországról

Nagyrészt tulajdonosi jövedelem formájában összesen több mint 4500 milliárd forint áramlott ki hazánkból 2011-ben, ugyanakkor külföldről érkezett bevételek is...

Egymás torkának esnek Európa vezetői

Csütörtökön kezdődik az EU 2014-2020 közötti költségvetését meghatározó csúcstalálkozó Brüsszelben. Az EP és több tagállam is előre vétóval fenyeget....

A plázastop alatt is épül a pláza

A plázastop miatt nemcsak Lidl, Penny, Tesco és Metro nem épül, kis boltoknak is mondott nemet Matolcsy. Van, ahol...

112 ezer családot fenyeget kilakoltatás

Közzétette a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a bankok és a kormány tavalyi megállapodása alapján működő kényszerértékesítési kvóta legfrissebb...

Az MKB-t eladják, leépítések jönnek

A német tulajdonos 2015-ig kell értékesítse magyar cégét, leépítések is lesznek.

Mit csinálnak jobban a szlovákok, mint mi?

Az Európai Bizottság országjelentésben értékelte a tagállamok gazdasági teljesítményét. Velünk szigorúak a túlzottdeficit-eljárás miatt, holott összesen 21 ország ellen...

Fél órát dolgozunk egy liter benzinért

Nem az energia drága, a pénzünk kevés: benzinért-áramért negyed-ötödannyit dolgozik egy dán vagy finn.

Közvetlen Ural Airlines járat Jekatyerinburgba

Új, hetente közlekedő légijárat indult a közelmúltban Budapest és Jekatyerinburg között.

Ne várj az államtól nyugdíjat

Egyre többen ismerik fel azt a tényt, hogy a nyugdíj előteremtésében az államon kívül a munkáltatóknak és a leendő...

Uniós szuperbiztos kéne a németeknek

Elégedetten nyilatkozott a hajnali órákba nyúló megbeszélések után a francia államfő pénteken, a német kancellár szerint 2013 folyamán már...

Orbán elszólta magát: már nem csak védőháló kell az IMF-től?

Eddig rendre azt kommunikálta a kormány, hogy csak a külső körülmények esetleges romlása miatt akarjuk bebiztosítani magunkat, azonban ha...

Borzasztóan megdrágult az életünk

Szeptemberben a fogyasztói árak 6,6 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Egy hónap...

Jövő héten kezdődik a földtörvény vitája

A lényege: földet venni mindenkinek lehet majd, de nem mindenkinek lesz szabad. Állami agrárbank, helyi földbizottság, sok kritikus pont...

Látszik, hogy semmiféle szabályt nem szeretnek

Nem véletlen, hogy közgazdász már nem nagyon van a kormány közelében – mondja Pete Péter. Az ELTE közgazdászképzésének vezetője...

190 ezer embert érinthet a kormány segélyplafonja

Augusztusban közel 190 ezer ember részesült rendszeres szociális segélyben, bár év elején még bőven meghaladta a számuk a 200...

Végveszélyben a magyar hús?

Brutálisan árat emelnek, vagy reménytelenül eladósodnak – kilátástalan választások előtt a magyar húsipari cégek. Áfacsökkentést hiába kérnek, fordított áfát...

Teljesen betiltanák a nyerőgépeket

Döntött a kormány, vége a játékgépeknek, a hiányzó pénzt az online szerencsejátékokból szednék be.

Elfogynak a magyar gazdák

Egyre kevesebb a 40 évnél fiatalabb magyar gazda a KSH szerint.

Így változik a kötelező biztosítás

Januártól a biztosítók év közben is bármikor módosíthatnak a tarifákon.

A lehető legmagasabb lesz az e-útdíj

A fuvarozók nem értik, hogyan számolta ki a kormány a tarifát, és adócsökkentést kérnek cserében.

Az olvasók gyorsan elintéznék az IMF-et

Már megegyeztek, vagy be sem hívták volna. Sokan örülnének a vagyonadónak, mások az szja-t emelnék.

Magyarországért lobbizik a Huawei

Tovább bővíti termelését Magyarországon a kínai Huawei, amely éppen azon dolgozik, hogy egy partnercége is magyarországi gyártókapacitást hozzon létre.

Raiffeisen: szükségünk van-e egyáltalán az IMF védőhálójára?

A Raiffeisen szerint ilyen optimista környezetben még egy magyar euró- vagy dollárkötvény kibocsátás sem ördögtől való ötlet, és kérdéses,...

Pert nyert egy devizaadós a bankja ellen

Tisztességtelenül emelte az Erste Bank egyik devizahitelesének kamatát, azt ugyanis nem indokolták pénzpiaci folyamatok. Ez az első ilyen ítélet.

Barroso kimondta az f betűs szót

Az Európai Bizottság elnöke merész tervet hirdetett meg szerda délben Strasbourgban. A nemzetállamok föderációját akarja, összeurópai pártokkal, új alapszerződéssel,...

Ismét megmenekült az Európai Unió

Nem ellentétes a német alkotmánnyal az eurómentést szolgáló uniós válságkezelési alap és új fiskális paktum – döntött a német...

Harminc év legszigorúbb költségvetése jön

Húszmilliárd eurós adóemelést jelentett be a francia elnök. Francois Hollande vasárnap késő esti, rendkívül nagy érdeklődéssel várt televíziós nyilatkozatában...

Orbánék is bevallották: több százmilliárdos csomag jöhet ősszel

Eddig csak az elemzők riogattak azzal, hogy több százmilliárd forintos lyuk tátong a jövő évi büdzsé tervezetében, de a...

Kire tudnánk rásózni még az adósságunkat?

Az elmúlt években a kormány elszánt erőfeszítéseket tett a keleti nyitás jegyében arra, hogy pénzt vonjon be gazdag és...

Varga: Nem úszhatjuk meg az IMF-hitelt

Nem úszható meg az IMF-hitel, a valutaalap-program. Ettől a lehetőségtől pedig nem félni kell, hanem okosan használni, hogy a...

Rehn: Jön az eurózóna 2.0

Az eurózóna rendszerének változnia kell a gyengeségek kiküszöbölése érdekében, az eurózóna országainak egymásra utaltsága miatt minőségi lépést kell tenni...

Mit adhat Nekünk Azerbajdzsán?

Mit adhat nekünk Azerbajdzsán?Gázt még évekig biztosan nem. Ha az azeriek tényleg vesznek állampapírt, nem a pár milliárdos spórolás,...

14 milliárd forinttal növelte adósságát a lakosság júliusban

A jegybank statisztikája szerint júliusban tovább csökkent, és újabb válság előtti mélypontra zuhant a lakosság devizahitel-állománya, ezzel szemben forinthiteleknél...

Világszinten is drága a magyar benzin

Főleg a keresetekhez képest, de még mindig távol vagyunk a norvég áraktól.

Itt az ideje 200 000 új állásnak

Két éve számláljuk, hol tart az ország az Orbán Viktor által beígért egymillió új munkahelyhez vezető úton. A sok...

Kevesebb álvállalkozó kellene

Nő a cégek száma, pedig már így is rengeteg van belőlük. Alig egyötödük akar ténylegesen működni is.

Így mentenék Európát

Az Európai Központi Bank olyan hozamcélt határozhat meg, amely elérése esetén a jegybank beavatkozna egy ország államkötvénypiacán - írja...

Oroszország a WTO tagja lett

Közel 20 évig tartottak a felvételi tárgyalások. Begyorsulhat az orosz gazdaság, az USA aggódik.

Komoly döntés előtt a németek: egyik szent tehenüket fel kell áldozniuk

Vagy a féltve igazgatott alacsony eladósodottságát áldozza fel egy adósságunióban, vagy bele kell törődnie, hogy az EKB vagy direkt...

Borúlátók a kiscégek vezetői

A vállalkozók szerint a fogyasztás, a beruházások és a külpiaci kereslet helyzete is rossz.

Már az ázsiai gazdaságok se dübörögnek

Két helyről is „ostrom alatt van” az ázsiai országok gazdasági növekedése. Egyrészt az eurózóna válsága, másrészt az USA lassuló...

Ezért nem lesz állásod

A kormány intézkedései tömegeket hajtottak a munkaerőpiacra, miközben a recesszióba kormányzó gazdaságpolitika miatt nincsenek új munkahelyek. Százezrek kerültek zsákutcába....

Európa Steinmannja akartunk lenni, de buktunk

Többet ártott, mint használt a stréberkedés az unortodox módon, nyáron megcsinált költségvetéssel. A törvény kész, de addig-addig faragtuk, hogy...

Itt a Big Mac-index: alulértékelt a forint

Az Econoimist számításai szerint a forint alulértékeltsége 20 százalékos.

Orbán: Szörnyű helyzetben vagyunk

Béremelés nem lesz, és szociális segély sem. Orbán elnézést kért a multiktól, és magyarázta a politikáját.

Dől a magyar pénz az adóparadicsomokba

Egy friss tanulmány szerint összesen több mint 21 ezer milliárd dollárt menekítettek az elmúlt évtizedekben adóparadicsomokba, kikerülve az otthoni...

Újabb lökést kapott az euróválság

A június végi uniós csúcsot követő viszonylagos nyugalom után tegnap felerősödtek az európai válság jelei: Spanyolország csak büntetőkamattal jutott...

Elszámol velünk az adóhivatal

Az adóhatóság közölte: tájékoztatják az adózókat a folyószámlájukon könyvelt adatokról is, és ha az általuk közölt adatok eltérést mutatnak,...

Jött az IMF, csökkent a csődkockázat

Idei mélypontjára csökkent szerdára a londoni piacon a magyar államadósság-törlesztés leállásának kockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása, jelezve a piac...

Messze elkerüli a Balatont a luxus

A tónál a szezon csak két hónapos, ami nagyon kevés, ahogy a kreatív ötlet is. A Balaton körül alig...

Készen álltunk, tűkön ültünk, fejet vakarhatunk

Decemberben úgy tűnt, egy nap alatt megállapodhatunk, és egyébként sem gazdaságpolitikáról tárgyalunk az IMF-fel. A tárgyalások a múlt év...

A lakosság kétharmada törleszti csak a hitelét

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) adatai alapján a Világgazdaság ismerteti: a bankok által kihelyezett pénz csaknem negyedét nem...

Kockázatosabb nálunk az eurózóna

A világ tíz legkockázatosabb államadósa közül öt az euróövezet tagja, Magyarország ugyanakkor kikerült e tízes mezőnyből a legnagyobb londoni...

A magyar adórendszer vonzza a külföldi csalókat – gyenge hivatal, nagy haszon

Az adó csalók szívesen koncentrálnak Magyarországra: 27 százalékos áfaszint mellett, korlátozott kapacitású adóhatóság ellenében könnyen tehetnek szert hatalmas nyereségre.

Évközi nyugdíjemelést tervez a kormány

A kormány évközi kiegészítő nyugdíjemelést tervez, tudta meg a Napi Gazdaság, az előterjesztés szeptemberben kerülhet a kormány elé. Az...

Nem offshore-ozik már a magyar

Ezzel párhuzamosan a kivitt pénzeket hazacsábító adóamnesztia is kifulladni látszik.

A magyarok költenek a legtöbbet lakásra

A magyarok adják ki havi költségvetésükből a legnagyobb részt lakással kapcsolatos szolgáltatásokra, a huszonnyolc európai ország lakói közül. Amíg...

Történelmi lépés az EKB-tól

Ma történelmi lépésre szánta el magát az Európai Központi Bank, és soha nem látott mélységbe, 0,75 százalékra csökkentette az...

Nyaralnak a magyarok: Horvátország helyett belföld a nyerő

Válság előtti szinten a belföldi forgalom, de a bevétel is. Hosszú évek óta először, ezen a nyáron nem Horvátország...

Jövő héten ismét a tartalékokhoz kell nyúlnia Magyarországnak

Július 12-én, vagyis jövő csütörtökön lejár egy 2005-ben kibocsátott, japán jen alapú devizakötvényünk, melyet vissza kell fizetnünk, azonban ez...

Orbán kibontotta a 300 milliárdos csomagot

Lefelezik a 25 év alattiak és 55 év felettiek és a szakképzetlenek munkáltatói járulékát, a járulék elengedésével segítenék a...

Nagyot ugorhat a tőzsde a brüsszeli döntésekre

Hozott eredményeket az uniós csúcs. Közvetlen bankfeltőkésítés és bankfelügyeleti rendszer jön.

A római után jöhet az Európai Birodalom

Az EU aktuális válságtanácskozása sorsdöntő lehet. Egyszerre igyekeznek kezelni az aktuális válságot, és közben meghatározni a kontinens történetének jövőjét....

Havi 1500 lakást vásárolhat az eszközkezelő

A lakásokat az eredeti tulajdonosok alacsony lakbérért visszabérelhetik. A sorrendbe állításnál szempont a háztartásban élő, családi pótlékra jogosult gyerekek...

Utolsóból az első: a forint nagy menetelése

A magyar deviza a tavalyi év második felében a világ legrosszabbul teljesítő fizetőeszköze volt, az idei évben viszont eddig...

Mehet még sikló a Gellérthegyre

A fővárosi cégek átalakításakor kőkorszaki menedzsmentet és erős ellenállást tapasztalt a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK), mondta lapunknak a holding...

Sosem éreztük ilyen kevésnek a pénzünket

A májusi zuhanás után júniusban minimálisan emelkedett, lényegében stagnált a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. A GKI által,...

Az építőipart a NAV is húzza

Tavaly havonta átlagosan 340 építőipari céggel szemben indult végelszámolás, az elmúlt három hónapban viszont már havonta 590 vállalkozás jutott...

Az eurózóna reformjáról tárgyal a G20

Az európai vezetők megkapták a Húszak (G20) többi vezetőjének szóbeli támogatását az euróövezet nagy léptékű, bár a piacok által...

Rettegünk a nyugdíjtól

A magyar lakosságot egyre erősebben foglalkoztatják a nyugdíjas évekkel összefüggő problémák, és egyre kevésbé bíznak az állami rendszer fenntarthatóságában...

Az euróbarát erők kormányozhatnak Görögországban

Úgy tűnik, a görög választásokat követően nem kerülnek hatalomra a radikális erők. Az ország pénzügyi konszolidációja folytatódhat, ha a...

Egy éven belül vége lehet a Nokiának

Összeomlott csütörtökön a Nokia árfolyama, a társaság részvényei új 16 éves mélypontra estek, ami potenciális felvásárlási célponttá teszi a...

Húsz évvel dobta vissza a válság Amerikát

Az amerikai háztartások magánvagyonának medián, vagyis középső értéke 2007 és 2010 között majdnem 40 százalékkal, utoljára 1992-ben látott szintre...

Magyarországra csábítanák a Kiát

További bővítést tervez Európában a Kia. A cég Magyarországra csábítására hamarosan Dél-Koreába utazik egy Matolcsy György vezette delegáció a...

Nemet mondtak Orbánnak

Orbán Viktor miniszterelnök a közép-európai (visegrádi) kormányokat közös program kidolgozására invitálta még május végén, azonban az eddigi visszajelzések alapján...

Külföldiek a legnagyobb magyar cégek

Tíz cég, amely a magyar gazdaság harmadát adja. A Mol és az Audi mögött árbevétel alapján dobogón a General...

Merkel: Több Európa kell

Berlin pénzügyi és politikai uniót szeretne, amelyhez több körben csatlakozhatnának a tagállamok. Költségvetési és politikai uniót kell létrehozni Európában...

Az oroszok pénzelnék a paksi bővítést?

A műszaki mellett finanszírozási megoldást is nyújtana az orosz állami atomenergia-cég, a Roszatom a paksi atomerőmű bővítéséhez, jelentette ki...

Tömegével mennek tönkre a cégek

Májusban minden korábbinál több, összesen 2203 céggel szemben indult felszámolási eljárás Magyarországon. Ezzel nemcsak az egy hónapon belül bedőlő...

Krugman: A görög eurónak vége

„Görögországnak el kell hagynia az euróövezetet, és el is fogja hagyni” – mondta a BBC-nek Paul Krugman. A Nobel-díjas...

Európa búcsút vehet az aprótól

Eltűnhetnek az egy- és kétcentes érmék, az egy- és kéteurósokat pedig bankjegy válthatja.

Elképesztő szám jött – soha ilyen sokkal nem tartozott az állam

A kincstári körbe tartozó költségvetési szervek adósságállománya 50,58 milliárd forintra emelkedett áprilisban az államkincstár adatai szerint, ez egy hónap...

Kiugróan magas a munkanélküliség a fiatalok körében

75 millió fiatal hiába keres állást, legalább 2016-ig nem lesz jobb a helyzet.