Visszavonulót fújt a kormány

  • Facebook
  • Twitter
  • del.icio.us
  • Netvibes
  • Live

Az állam a NAV-on keresztül próbálta elcsípni a fiktív cégeket, de egy elhibázott jogszabály miatt számos rendben működő vállalkozásnak is megszüntethették az adószámát, azaz megsemmisítették a cégüket.

Ha ugyanis egy kérdőívet elég rövid határidővel nem küldtek vissza, akkor gyakorlatilag hiába fellebbeztek vagy mutattak be bármit, semmiképp nem bizonyíthatták be, hogy ténylegesen léteznek és működnek. A NAV-nak a fűnyíróelven működő törvény szerint kell eljárnia, ami alapján értelmetlen fellebbezni is. A törvény így párhuzamosan a szándékával ellentétes hatást is kiváltott, külföldre, vagy illegális működésre kényszerített rengeteg vállalatot, az értelmetlen károkozásról nem is beszélve.

A NAV sem tudta pontosan, hogy ez hány céget érintett, de a kiküldött 26 ezer kérdőívből ötezer esetben kezdeményzték az adószám eltörlését, így akár ezres nagyságrendben is érinthette a cégeket. A NAV-nál egyébként elmondták, hogy a reklamáció ez ügyben valóban nem volt mondható ritkának.

Az NGM lassan egy év után belátta, hogy mellényúltak, ezért első körben novemberben kivették az egészet a törvényből, jövőre már először (egyébként akár többszázezres) bírság jár majd annak, aki nem küldi meg határidőn belül a kérdőívet. Emellett mégsem lettek eltiltva az érintettek öt évre a cégalapítástól sem.

Úgy tűnt azonban, hogy hoppon maradnak azok, akiknek már elvették az adószámát és hiába próbálkoztak hónapokig időt és pénzt nem kímélve visszaszerezni azt. Matolcsyék most náluk is kivételesen sürgős eljárással visszacsinálnák az egészet, hogy minimalizálják a kárt.

“A jogalkotó, érezve a mulasztás súlyával aránytalan jogkövetkezményt, most módosítja az adózás rendjéről szóló törvényt” – mondta az Indexnek Kádár Zoltán, az Accace adószakértője. “A legfrisebb módosítási javaslat alapján azok a Társaságok, amelyeknél az adószám a kockázatelemzési kérdőív benyújtása miatt törlésre került, „amnesztiát” kapnának az adószám törlése miatti hátrányos jogkövetkezmények alól.” Ez pontosan azt jelenti, hogy  akinek a KOCKERD jelű kérdőív miatt törölték az adószámát, az 2013. február 15-ig kérheti ennek visszavonását.

A határidő jogvesztő, azaz elmulasztása esetén igazolási kérelem benyújtásának nincsen helye. A kérelemhez csatolni kell ismét a kitöltött kérdőívet. A kérelem benyújtását követő 15 napon belül a NAV visszavonja az adószám törléséről hozott határozatot és értesíti erről a cégbíróságot.

Forrás: Index.hu
www.index.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *