A cég székhelye a lakásban

Bizony ma Magyarországon nem tekinthető egyedi esetnek, ha egy családi vállalkozás nem külön irodában, hanem a meghitt családi fészekben működik. Sok esetben kényszer megoldás ez, hiszen vagy pénzt, vagy időt szeretne megtakarítani az ember. Ez természetesen minden gond nélkül, remekül működhet is, azonban előfordulhat olyan eset, amikor némi problémát okoz ez a megoldás. Nézzük meg, hogy jogilag mi a helyzet ilyenkor.

A gazdasági társaság vagy közismert elnevezéssel cég székhelye az új jogi szabályozás alapján a következő: „A cég székhelye a cég bejegyzett irodája. A bejegyzett iroda a cég levelezési címe, az a hely, ahol a cég üzleti és hivatalos iratainak átvétele, érkeztetése, őrzése, rendelkezésre tartása, valamint ahol a külön jogszabályban meghatározott, a székhellyel összefüggő kötelezettségek teljesítése történik. A cégnek a székhelyét cégtáblával kell megjelölnie. A cég létesítő okirata úgy is rendelkezhet, hogy a cég székhelye egyben a központi ügyintézés (döntéshozatal) helye.”

De miért fontos mindez abból a szempontból, hogy a lakásunk egyben az irodánk, illetve cégünk székhelye is?

Ehhez fontos tisztában lennünk azzal, hogy egy cég saját vagyonnal rendelkezik, és saját vagyonával felel az általa vállalt, de nem teljesített kötelezettségekért. Az bizonyára nem jelent senkinek újdonságot, hogy ha ezt nem teszi, akkor bizony megpróbálják a felhalmozott tartozásait behajtani rajta.

Előfordul, hogy annak ellenére, hogy már jogerős bírósági ítélet is van, mely tartalmazza a céggel szemben megítélt követelést, a cég nem tud fizetni. (Azt az esetet, hogy nem hajlandó, mert tudja, hogy nem létező vagyonából úgysem lehet behajtani, most szándékosan figyelmen kívül hagyjuk.) Ilyen esetben bírósági végrehajtásra kerül sor.

A végrehajthatóságnak három feltétele van, ami közül kettő a témánkból kifolyólag adott. Ezek a jogerős határozat és az a tény, hogy az ítélet kötelezést tartalmaz. A harmadik feltétel az, hogy a határozatban foglalt teljesítési határidő letelt. Ha ezek a feltételek adottak, akkor indulhat el a végrehajtási eljárás.

A végrehajtás folyamata törvényileg a részletekig szabályozott, alapvetően a következőképpen néz ki.

A bírósági végrehajtás során a pénzkövetelést elsősorban a cég számláján lévő összegből hajtják be. Ez az úgynevezett inkasszó. Amennyiben ez sikertelen, akkor a cég egyéb vagyontárgyai kerülnek végrehajtás alá. És itt jön a lényeg!

Mivel a cég székhelye, vagy központi ügyintézési helye a család otthonában van, ezért a végrehajtó egy szép napon ott fog kopogtatni.

A végrehajtó szükség esetén az adós lezárt irodáját, esetünkben ez megegyezik a lakással, a hozzá vezető bejáratot, továbbá az adós bútorát vagy más ingóságát felnyithatja. Ha ilyenkor az adós, tehát a cég képviselője nincs jelen, ez a foglalást nem akadályozza. Ekkor a végrehajtónak tanút kell alkalmaznia.

Lefoglalni az adós birtokában, őrizetében levő vagy más olyan ingóságot lehet, amelyről valószínűsíthető, hogy az adós tulajdonában van. Ekkor bizony nehézségbe ütközhet a helyszínen annak igazolása, hogy egy-egy vagyontárgy tulajdonképpen a család vagy a cég vagyonához tartozik-e. A végrehajtó foglalhat és egy vita esetén bizony előfordulhat, hogy nekünk kell pereskednünk, hogy a családi vagyon ne kerüljön kalapács alá.

A cikket semmiképpen sem elrettentési célzattal írtam, sokkal inkább figyelem felhívásként. Ha ugyanis ismerjük a jog szabályait, sokkal inkább megfelelően tudunk dönteni és cselekedni egy adott helyzetben. Sikeres és virágzó üzletet kívánok mindenkinek!

Forrás: Dr. Kocsis Ildikó Ügyvédi Iroda
www.kocsis-iroda.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *