Elkerülhető-e a görög államcsőd?

  • Facebook
  • Twitter
  • del.icio.us
  • Netvibes
  • Live
Lesz mentőcsomag?

Lesz mentőcsomag?

A mentő csomag összegének kiterjesztésével és a támogatás feltételeinek enyhítésével próbálhatják elkerülni Görögország hiteleinek átütemezését az eurózóna pénzügyérei.

Az eurózóna tagállamai további támogatást nyújthatnak Görögországnak, hogy elkerüljék a dél-európai ország hiteleinek átütemezését – derült ki az monetáris unió pénzügyminisztereinek hét végi rendkívüli tanácskozása után. Görögországnak újabb kiigazítási programra lehet szüksége – összegezte a találkozó tanulságát Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök.

A részleteket a miniszterek májusi értekezletén dolgozzák ki – tette hozzá. Juncker ostoba felvetésnek minősítette a német Spiegel honlapján pénteken megjelent hírt, miszerint Athén azt fontolgatná, hogy kilép az eurózónából. Az információt – amelyről az eurócsoport vezetője szerint nem is tárgyaltak – a görög kormány cáfolta, Georgiosz Papakonsztantinu pénzügyminiszter szerint ez katasztrofális következményekkel járna, háborús helyzetnek megfelelő recesszióba döntené országát.

Az eurózóna tagországai idén meghosszabbították a Görögországnak nyújtott kedvezményes hitel törlesztésének futamidejét. Emellett megemelhetik a tavaly elfogadott 110 milliárd eurós keretösszeget, amiért magasabb fedezetet, például további privatizációt kérhetnek. Enyhíthetik továbbá a támogatás feltételeit – Athén a Wall Street Journal információja szerint a deficitelvárások mérséklését és további futamidő-hosszabbítást kért -, és lehetővé tehetik, hogy az európai pénzügyi stabilitási eszköz (EFSF) görög kötvényeket vásároljon. A Bloombergnek nyilatkozó szakértők a hét végi találkozó ellenére úgy vélik, hogy nőtt a görög adósságok átütemezésének valószínűsége.

Forrás: Index.hu
www.index.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *