Nyugdíj: a csehek meglépik, amit nálunk eltöröltek

A cseh kormány szerdai ülésén jóváhagyta a nyugdíjreform legfőbb elveit és kereteit. A reformot magánnyugdíjalapok létesítésére alapozzák, de a tagság nem lesz kötelező – közölte Jaromír Drábek, munkaügyi és népjóléti miniszter a kormány ülése után Prágában.

Drábek szerint a kormány a nyugdíjreform megvalósításának időrendjét is meghatározta. A szükséges törvényjavaslatokon már dolgozik a pénzügyi, illetve a munkaügyi tárca. Ezeket az év közepén véglegesítik, majd a második félévben a parlament elé terjesztik őket.

A korábban nyilvánosságra hozott részletek szerint a kormány azzal számol, hogy a kötelező nyugdíjbiztosítási járulék egy részét újonnan létrehozandó magánnyugdíjalapokba irányítják át, ezzel párhuzamosan az eddig kétkulcsos – 10, illetve 20 százalékos – forgalmi adót 17,5 százalékos szinten egységesítik, az így megemelt áfa ellensúlyozására pedig kompenzációt kapnak az államtól a szegények, az idősek és a gyermekeket nevelő családok.

A nyugdíjreform fő pillérei közé tartozik, hogy 2013-tól kezdve a 35 éven aluli személyek biztosításuk 3 százalékát önkéntes jelleggel magán-nyugdíjszámlára utalhatják, de csak akkor, ha kötelező biztosítási járulék további két százalékát is hozzáadják. Lehetőség lesz arra is, hogy egy százaléknyi járulékkal szüleik nyugdíját támogassák.

A befizetendő járulékok egy részének magánszámlákra való átirányításával az állam évente mintegy 25-30 milliárd koronás bevételtől esik el. Ezért kerül sor az áfa 17,5 százalékos szintű egységesítésére, gyakorlatilag annak megemelésére.

A magán-nyugdíjszámlákat nyugdíjalapok fogják kezelni. Várható, hogy ezek a ma működő kiegészítő önkéntes nyugdíjalapokból alakulnak ki. Alapvetően négy portfólió lesz: általános, konzervatív, kiegyensúlyozott és dinamikus. Az általános alap csak cseh állami értékpapírokba fektetne be. A dinamikus alapban lehetne elérni a legnagyobb nyereséget, de egyben az lenne a legkockázatosabb is.

A nyugdíjreform első lépéseit 2012-ben valósítják meg, s teljes egészében 2013. január 1-jén vezetnék be.

Forrás: VG.hu
www.vg.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *