17 százalékkal nőtt az export volumene tavaly január és november között

Beindult az üzlet

Beindult az üzlet

2010. január–novemberben a kivitel volumene 17, a behozatalé 16 százalékkal nőtt a bázisidőszakhoz képest. Folyó áras adatokból számítva az export forintértéke 19, az importé 17 százalékkal bővült. Euróban ez a növekedés 21, illetve 19% volt. A külkereskedelmi mérleg többlete 1398 milliárd forintot (5093 millió eurót) tett ki, 428 milliárd forinttal (1656 millió euróval) többet, mint 2009 azonos időszakában.

Az év első tizenegy hónapjában az export értéke 18 083 milliárd forint (65,7 milliárd euró), az importé
16 685 milliárd forint (60,6 milliárd euró) volt, így a kivitel forintértéke meghaladta, a behozatalé
azonban még nem érte el a két évvel korábbi, a gazdasági világválság előtti szintet.

A 2010. január–novemberi forgalmának forintban mért árszínvonala importban és exportban mintegy 1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A cserearány gyakorlatilag nem változott. A forint a főbb devizákhoz képest 1,5 százalékkal erősödött, ezen belül euróhoz viszonyítva több mint 2 százalékkal felértékelődött, míg a dollárhoz képest 2 százalékkal gyengült.

2010 első tizenegy hónapjában a legnagyobb részarányt képviselő árufőcsoport, a gépek és szállítóeszközök kereskedelmének volumennövekedése a forgalom mindkét irányában 20 százalék körül alakult, ezzel továbbra is a növekedés fontos tényezője. A híradás-technikai hangrögzítő és -lejátszó készülék kivitelének volumene mintegy ötödével, a behozatalé jelentősebben, több mint negyedével bővült.

Az árucsoport exportdinamikájának havi ingadozásait (április, július) a forgalmazók negyedéves elszámolási ciklusai, továbbá áprilisban a forint erősödése is befolyásolták. A szeptembertől mérséklődő növekedés döntően a bázishatás következménye. Az időszak egészét tekintve átlagot meghaladó volumenbővülés jellemezte az általános rendeltetésű ipari gép; villamos gép, villamos készülék és műszer, valamint a közúti jármű exportját és importját. Ez utóbbi árucsoport importjában júliustól kezdődően mintegy másfélszeres növekedést mértünk, elsősorban a német személygépkocsi, valamint a gépjárműalkatrész és -tartozék behozatalának megélénkülése miatt.

2010. január–novemberben a feldolgozott termékek kivitelének volumene 14, a behozatalé 12 százalékal bővült. A járműipari kereslet élénkülésének hatására harmadával bővült a színesfémek mindkét irányú forgalmának volumene, illetve több mint negyedével a szakmai, tudományos ellenőrző műszerek és a gumigyártmány exportvolumene, elsősorban az EU-15 relációban. Az árufőcsoporton belül jelentős súlyt kitevő gyógyszer, gyógyszerészeti termékek kivitelére és behozatalára az átlagot némileg meghaladó bővülés jellemző. Míg az exportban a növekmény közel négyötöde az új tagállamok és az EU-n kívüli európai országok viszonylatában keletkezett, addig az importban az EU-15 szerepe a meghatározó.

Az energiahordozók importvolumene 5 százalékkal volt több, mint egy évvel ezelőtt. A természetes és
mesterséges gáz behozatala a január–novemberi időszakban már kicsivel a tavalyi szint alá került, mivel júliustól kezdődően (bázis- és árhatás miatt) a beszerzés drasztikusan csökkent. A teljes energiabehozatal felét adó kőolaj és kőolajtermék importértéke 40 százalékot meghaladó mértékben nőtt, amelyet jelentős áremelkedés magyaráz.

2010 első tizenegy hónapjában az élelmiszerek, italok, dohánytermékek kivitelének volumene
11 százalékkal, a behozatalé 4 százalékkal haladta meg a bázisidőszaki szintet. A kivitel egynegyedét képviselő gabona és gabonakészítmények exportvolumene nem változott, bár júniustól már dinamikus növekedést regisztráltunk.

Kétszámjegyű volt a bővülés a hús és húskészítmény, valamint az élő állat exportjában. Ez
utóbbinál szeptembertől figyelhető meg a kivitel erőteljes felfutása. Az árufőcsoport importjában a tejtermék- és tojásbehozatal volumennövekedése jelentős, elsősorban német, lengyel és szlovák relációkban.

Az Európai Unió országaival folytatott kereskedelem volumene 2010. január–novemberben a
kivitelben 16, a behozatalt tekintve 15 százalékkal haladta meg a bázisidőszaki szintet, az aktívum a régi tagállamok esetében 238, az új tagállamok vonatkozásában 244 milliárd forinttal nőtt a bázisidőszakhoz képest.

Dinamikusabban bővült az EU-n kívüli országokba irányuló forgalom: az export volumene 24, az
importé 17 százalékkal haladta meg az elmúlt évi szintet. Passzívumunk 1277 milliárd forint (4,6 milliárd euró) volt, 54 milliárd forinttal (268 millió euróval) több, mint tavaly. Az ázsiai országokkal szembeni passzívum mintegy 191 milliárd forintos növekedését döntően a gépipari termékek importjának felfutása okozta.

Forrás: Mfor.hu
www.mfor.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *