23 000 pont fölé kapaszkodott a BUX

  • Facebook
  • Twitter
  • del.icio.us
  • Netvibes
  • Live
23.023 pont

23.023 pont

Emelkedéssel kezdett szerda reggel a Budapesti Értéktőzsde, a vezető részvények többnyire drágultak az első órákban. A forint minimális erősödéssel nyitott a bankközi devizapiacon, délelőtt 275 körül állt az euró jegyzése.

23 023 ponton állt a kereskedés első felében a BUX index, ez 1,02 százalékkal magasabb volt a keddi záróértéknél. A forgalom átlagos volt, a nyitás után 5,5 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények többsége javulással kezdett reggel, a nap nyertese egyelőre az OTP. A bankpapírokért délelőtt 5785 forintot kellett adni, ami 1,76 százalékkal volt magasabb a tegnapi árfolyamnál, míg a Mol 0,77 százalékos drágulás után 22 150 forinton állt. Eközben a Magyar Telekom 553 forintig drágult, ez 0,55 százalékkal volt magasabb a tegnap délutáni árfolyamnál.

Jól indult a kereskedés a gyógyszergyártók számára is a piacon: a Richter az első pár óra után 43 200 forintba került, ami 0,77 százalékkal volt magasabb a keddi szintnél, míg az Egis 1,34 százalékos emelkedés után 20 800 forintért cserélt gazdát.

Minimális erősödéssel kezdett reggel a forint a bankközi devizapiacon: a nap első felében 274,95 forintot kellett adni egy euróért, ami 0,11 százalékkal volt alacsonyabb a tegnapi árnál. A dollárral szemben 200,35-ig kapaszkodott vissza a magyar fizetőeszköz, míg a svájci frank 212,33 forintot ért.

Optimista hangulatban indult a nap a vezető európai tőzsdéken is: a londoni FTSE délelőtt egy százalékkal állt tegnapi záróértéke felett, a frankfurti DAX pedig 1,17 százalékos pluszban volt. Régiónkban a varsói WIG 20 0,59 százalékos javulással kezdte a napot, a vezető amerikai határidős indexek pedig közel fél százalékos emelkedést jeleztek előre.

Forrás: Mfor.hu
www.mfor.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.