33 ezer gazda 0 forintból él

Mennyiből jönnek ki?

Mennyiből jönnek ki?

A magyarországi őstermelők 23-28 százaléka, mintegy 33 ezer ember vallja, hogy nulla forint jövedelemből él, de ebből még fejlesztésekre is futja, e körben magas a támogatásból származó bevétel, ezért a kutatók azt feltételezik, hogy adóköteles egyéb jövedelem híján a támogatásokból élnek.

Az őstermelők 54, míg az egyéni vállalkozók 43 százaléka szerint 2009-ben az éves összevont jövedelme nem érte el a minimálbérnek megfelelő összeget. Tavaly összesen 131 489 egyéni vállalkozó és őstermelő összesen 31,311 milliárd forint adózás előtti jövedelemből 5,249 milliárd forintot fizetett be adóként. Az összes adóbefizetés felét a legjobban teljesítő egyéni gazdálkodók – őstermelők és vállalkozók vegyesen – 10-15 százaléka, mintegy 12-13 ezer adózó fizeti meg – írta a Napi Gazdaság az Agrárgazdasági Kutatóintézet tanulmánya alapján.

A tanulmányból kiderül, hogy a mezőgazdasági őstermelők és egyéni vállalkozók adózásában egyszerre van jelen az alul- és a túladóztatás mellett az adóelkerülésre ösztönző, illetve az alacsony hatékonyságú gazdálkodást tartósító szabályozási káosz. A kutatók szerint az egyik legfőbb probléma, hogy a mezőgazdasági termelő fogalmát is többféleképp definiálják a jogszabályok, így jelenleg a termelők legkevesebb 10-12 adózási kategóriából választhatnak.

A gazdákra vonatkozó adórendszer nem ösztönöz sem a bevételek, sem a kiadások kimutatására, emellett csak minimális társadalombiztosítási befizetés keletkezik – írta a Napi Gazdaság.

Forrás: FN.hu
www.fn.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *