Beindult a gazdaság

Beindult a gazdaság

Beindult a gazdaság

A bruttó hazai termék (GDP) éves bázison az idén a harmadik negyedévben 1,6 százalékkal nőtt, csakúgy, mint a naptárhatás kiszűrésével, 2010 második negyedévéhez képest 0,8 százalékkal bővült – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az Ecostattal készített közös gyorsbecslése alapján pénteken.

Az elemzők 1,0-1,3 százalékos GDP növekedést vártak év/éves alapon. A KSH most kiadott gyorsbecslése alapján az első kilenc hónapban a magyar gazdaság 0,9 százalékkal nőtt. Az Eurostat módszer szerinti – szezonálisan és naptárhatással kiigazított – harmadik negyedéves, éves bázisú GDP 2,1 százalékos növekedést mutat, az első három negyedévben pedig 0,5 százalékos növekedést. A negyedév/negyedéves gazdasági növekedés 0,8 százalék.

A növekedést az ipar és az export húzóereje mellett a kissé felfelé mozduló hazai fogyasztás okozta – mondta Szabó Péter főosztályvezető. A KSH a GDP tavalyi 6,3 százalékos visszaesést mutató kiigazítás nélküli (nyers) adatát 6,7 százalékra módosította. Az Eurostat számítás szerinti tavalyi GDP adat 6,2 százalékos visszaesésről 6,5 százalékra változott.

További emelkedést várnak az elemzők

A harmadik negyedévi 1,6 százalékos növekedése nyomán a 2010. évi GDP-előrejelzést 1,0-1,4 százalékra emelték az elemzők.

Mind az év/év alapon mért 1,6 százalékos, mind a negyedév/negyedév alapon kimutatott 0,8 százalékos növekedés jobb a vártnál – mondta Kondrát Zsolt. Az MKB Bank vezető elemzője előzetesen 0,9 százalékos évi és 0,2 százalékos negyedévi növekedéssel kalkulált. Pozitív meglepetésről beszélt Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője is, aki 1,2 százalékos éves, illetve 0,4 százalékos negyedévi GDP növekedésre számított.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője azt mondta: a KSH most közölt adatai, a bővülő GDP megfelel várakozásainak, ugyanakkor az elemzői összesítések nem számoltak ilyen mértékű emelkedéssel. Annak ellenére, hogy a bázis korrigálása is szerepet játszott a növekedés felgyorsulásában – a második negyedévben éves összehasonlításban csak egy százalékkal bővült a gazdaság -, nem meglepő a gyorsuló növekedés. Szerinte a gazdaság fő hajtóereje továbbra is az export bővülése, amelyet az ipari termelés szintje is megerősít. Emellett ugyanakkor a kiskereskedelmi eladások is növekedésnek indultak, így véget érni látszik a fogyasztás három és fél éve tartó visszaesése.

Hasonló érvelést fogalmazott meg Kondrát Zsolt is, aki a júliusi 1,7 százalékos és az augusztusi nulla százalékos kiskereskedelmi forgalom növekedés illetve stagnálás után úgy látja, hogy a harmadik negyedévben a fogyasztás is megindul felfelé.
Árokszállási Zoltán, egyetértve kollégáival arra is felhívta a figyelmet, hogy bár a részletes adatok csak később jelennek meg, nem elképzelhetetlen a kormányzati fogyasztás emelkedése a harmadik negyedévben.

Megemelték a prognózisukat

A most közölt KSH adat után az elemzők megemelték korábbi 2010. évi GDP prognózisaikat: Árokszállási Zoltán 0,9 százalékról 1,1-1,2 százalékra, Kondrát Zsolt pedig 1,1 százalékról 1,4 százalékra javította a prognózist. Ennek következtében a IV. negyedéves év/év alapon mért GDP számok is magasabbak lettek, Kondrát Zsoltnál például a 2,4 százalék 2,7 százalékra módosult.

Suppan Gergely szerint a GDP az idei utolsó negyedévben az előző három hónaphoz képest tovább nőhet, ennek köszönhetően pedig éves összehasonlításban is tovább gyorsulhat a növekedés. Ezt a bázishatások mellett az exportra termelő vállalatok befektetési tevékenységének élénkülése is alátámaszthatja – vélekedett a szakértő. Ennek köszönhetően nem zárható ki, hogy 2010-ben a Takarékbank 1,2 százalékos prognózisánál nagyobb mértékben bővüljön a gazdaság.

Az elemzők az idei, feltehetően jobb bázis ellenére jövő évi előrejelzéseiket is felfelé javították, elsősorban az alapfolyamatok kedvező alakulása nyomán, az új számok 2,5-2,8 százalék közé esnek, ami bár még mindig kisebb a kormány 3,0 százalékos növekedési prognózisánál, de közelít ahhoz.

Samu János, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzőjének elemzése szerint a vártnál nagyobb GDP-növekedés egyik oka, hogy növekedésnek indult a belföldi fogyasztás, másrészt pedig az, hogy a KSH közlése szerint a tavalyi bázisadatot alacsonyabbra korrigálta a statisztikai hivatal, így a bázis váratlanul alacsonyabb lett. A frissen közölt GDP-adattal a bruttó hazai termék növekedése idén elérheti az 1 százalékot, szemben a Concorde által korábban várt 0,75 százalékos bővüléssel.

Forrás: FN.hu
www.fn.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *