A közös ingatlan tulajdon – áldás vagy átok?

Elég gyakori, hogy egy-egy ingatlannak több tulajdonosa is van. Sok esetben ez a tulajdonosok akaratából jön létre, azonban vannak olyan esetek is, amikor a kényszer szüli ezt a helyzetet. Gondoljunk itt a több gyermek általi öröklés esetére, vagy akár arra, hogy egy-egy pár a közös élet reményében közösen vásárol meg egy ingatlant. Sok esetben ez persze semmiféle problémát nem okoz, azonban vannak esetek, amikor átokká is válhat. Hogyan tudunk hát megszabadulni a közös ingatlantól?

A közös tulajdon megszüntetésére vonatkozó szabályokat törvény rögzíti. Több módja is van, hogy a közösködésnek véget vessünk.

A legegyszerűbb, ha a tulajdonostársak egymás közötti szerződéssel tudják rendezni a kialakult helyzetet. Ez is többféleképpen történhet, hiszen lehet, hogy az egyikük meg tudja vásárolni a másik tulajdonrészét. Ha az ingatlan alkalmas rá, akár természetben is meg lehet osztani. Ehhez azonban az is szükséges, hogy az ingatlan alkalmas legyen arra, hogy az előírásoknak megfelelő két külön ingatlant lehessen belőle létrehozni. Az is járható út, ha a tulajdonostársak közösen értékesítik az ingatlant és a vételárat osztják szét egymás közt.

Mit lehet tenni, ha nem tudunk megegyezni?

Ekkor már bizony egy hosszabb és költségesebb megoldás következhet. Ez a bírósági eljárás, hiszen bármelyik tulajdonos fordulhat a bírósághoz és kérheti, hogy a közös tulajdont szüntessék meg. Ilyen esetben minden tulajdonostársnak részt kell vennie a perben, itt mindenki érintett, peres fél lesz.

A bíróság szakértők segítségével fogja megvizsgálni, hogy az ingatlan alkalmas-e a természetbeni megosztásra. Amennyiben igen, abban az esetben valószínű, hogy ilyen módon fogja megszüntetni a közös ingatlan tulajdont. A megoszthatóság azonban itt is feltétel, így tehát sok ingatlan esetében ez bíróság előtti eljárásban sem lesz járható út, hiszen egy 1 szobás lakás biztosan nem felelne meg a szükséges követelményeknek.

Vannak esetek, amikor a bíróság az ingatlant az egyik fél tulajdonába adja, természetesen akkor, ha az megfelelő ellenértéket tud ezért fizetni a többieknek. A döntés során minden esetben figyelnek arra, hogy a többi tulajdonostársat hátrány ne érje. Ezt az esetet magához váltásnak hívjuk. A bíróság ilyen esetekben a fél teljesítőképességét is vizsgálja, vagyis azt, hogy a többieket kifizető fél valóban ki tudja-e fizetni a többieknek járó összeget.

Olyan is előfordul, amikor a megosztás másképpen nem megoldható, hogy az ingatlant értékesítik és a vételárat osztják szét. Ha az értékesítést a bíróság rendeli el, akkor ez árveréssel történik.

Van még egy lehetőség a közös ingatlan tulajdon megszüntetésére, ha az ingatlan alkalmas erre. A felek ugyanis dönthetnek úgy, hogy társasházzá alakítják. Ekkor az egyes lakások külön tulajdonba kerülnek, így tehát jogilag rendezhető a helyzet.

A legoptimálisabb azonban mindig az, ha a felek, akár ügyvéd segítségével, de maguk próbálják meg rendezni a közös ingatlan tulajdon megszüntetését.

Forrás: Dr. Kocsis Ildikó Ügyvédi Iroda
www.kocsis-iroda.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *