Viharos idők: alaposan átalakul a világ térképe

  • Facebook
  • Twitter
  • del.icio.us
  • Netvibes
  • Live

A pénzügyi válság és az azt követő recesszió egyik hatásaként gyorsuló ütemben csökken a fejlett ipari térség súlya a világgazdaságban, és ugyanilyen ütemben nő a nagy feltörekvő gazdaságok részesedése a globális termelésből – áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző központ hétfőn kiadott új tanulmányában.

A Centre for Economics and Business Research (CEBR) szerint a legfejlettebb iparosodott gazdaságok alkotta OECD-csoport részaránya a világgazdasági összkibocsátásból 2004-ben 77,1 százalék volt, ám a cég előrejelzése szerint 2015-ig ez 65,7 százalékra zsugorodik.

Az OECD-átlagon belül az Egyesült Államok a globális GDP-érték 25,3 százalékát adta 2007-ben, a pénzügyi válság előtti utolsó “békeévben”; a CEBR ugyanakkor azzal számol, hogy az amerikai gazdaság aránya a bruttó világgazdasági kibocsátási értékből öt év múlva már csak 22,6 százalék lesz.

A világ más nagy gazdasági erőcentrumaiban is hasonló folyamat várható. A prognózis szerint Németországnak, amely a válság előtt 6,1 százaléknyit adott a globális GDP-hez, 2015-ben már csak 5,3 százalékos részesedése lesz. Nagy-Britannia részaránya 4,0 százalékról 3,3 százalékra, Japáné 9,4 százalékról 7,7 százalékra esik vissza ugyanezen időszakban.   Mindeközben Kína részaránya a három éve mért 7,0 százalékról várhatóan 11,4 százalékra emelkedik – jósolják a CEBR szakértői.

A ház szerint a másik ázsiai felzárkózó óriás, India részesedése a világgazdaság összesített termelési értékéből 2007-ben 1,9 százalék volt, 2015-ig azonban 2,9 százalékra növekszik. A CEBR tanulmányának szerzői azzal számolnak, hogy az indiai gazdaság összkibocsátása az idén meghaladja Oroszországét, jövőre pedig Kanadáét.

A feltörekvő gazdaságok növekvő globális szerepére más nagy londoni házak is felhívták már a figyelmet. A Fitch Ratings, a legnagyobb európai hitelminősítő néhány hete Londonban kiadott féléves globális előrejelzésében azt írta: javulnak ugyan a világgazdaság idei növekedési kilátásai, de a fő hajtóerőt a legnagyobb felzárkózó gazdaságok adják, amelyek növekedési üteme az idén várhatóan csaknem négyszeresen haladja meg a vezető ipari gazdaságokét.

A Fitch az új prognózisban az addigi 2,8 százalékról 3,1 százalékra javította az idei év egészére szóló világgazdasági növekedési előrejelzését. A cég szerint a globális növekedés egyik motorja a négy legnagyobb felzárkózó gazdaság – Brazília, Oroszország, India és Kína (angol rövidítéssel a BRIC-országok) -, amelyek együttes átlagos növekedési ütemét 2010-ben a hitelminősítő 8,1 százalékosra valószínűsíti a tavalyi 4,4 százalékos GDP-plusz után.

A Fitch Ratings a legnagyobb fejlett ipari hatalmak csoportjában – az Egyesült Államokban, az euróövezetben, Japánban és Nagy-Britanniában – az idén ugyanakkor átlagosan 2,2 százalékos növekedést vár a tavalyi 3,6 százalékos visszaesés után.

Forrás: Privátbankár.hu
www.privatbankar.hu

Az oldal alján Te is hozzászólhatsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Adja meg a matematikai képlet eredményét: *